A szerelem New York-ba érkezik - 6.

Másnap reggel nyolc órakor Anja megilletődötten lépett be újra a Times Building kapuján. Anita Sollennel megbeszélték, hogy az asszisztens a recepción várja majd, és körbevezeti az épületben. A mosolygós, barna hajú lány állta a szavát, és kezében két pohár kávéval fogadta Anját. A hercegnő számára nagy könnyebbséget jelentett, hogy van valaki, akinek a diszkréciójában megbízhat, aki előtt nem kell titkolóznia. A kávét örömmel fogadta, és hálásan kortyolt bele, miközben a newsroom felé indultak. A terem meghatározó eleme egy piros lépcsősor volt. Ezen a reggeli órán még nem voltak sokan a teremben. Anita az ügyeletes szerkesztői szobához vezette Anját. Daniel Black, a hírszerkesztőség vezetője bizonyára két ballábbal kelt fel aznap reggel, mert meglehetősen morcosan reagált, amikor Anita bemutatta neki új kollégájukat.

- Hello, Daniel, ő itt Lisa Hamilton. Gyakornokként kezd dolgozni a lapnál, Ms. Ritter a hírszerkesztőségbe osztotta be, itt kezdi a gyakorlatát. Az igazgatónő elvárja, hogy segítsd és irányítsd a munkáját! – mondta Anita egy férfi hátának. A megszólított éppen a kávéfőzőbe próbált életet lehelni.

- Remek, más sem hiányzik nekem, csak hogy bébiszittert játszhassak az igazgatónő legújabb pártfogoltja mellett! – morogta a férfi, akinek a kávéfőzővel vívott csatájában egyelőre a gép áll nyerésre.

- Hadd segítsek! – lépett közelebb Anja. Daniel Black arrébb lépett, és végre a képes felét fordította feléjük. A látványért érdemes is volt odanéznie. Anita is csinos lány, kedves jelenség, de arra a nőre, aki szakértő mozdulatokkal keltette életre a kávéfőzőt, leginkább a lenyűgöző jelző illett. Magas, karcsú alakot látott, üde, határozott arccal, remekbe szabott, homokszínű nadrágkosztümben, amely első osztályú alakot láttatott. A férfi kettőt pislogott, mintha nem hinne a szemének, azután tekintetét alaposan végigjártatta új kolléganőjén. Anja nem jött zavarba, állta a kutató pillantást, végül a férfi fordította el a fejét. Anitának a metakommunikáció láttán igen jó kedve lett. Nem kifejezetten kedvelte ugyanis a hírszerkesztőség fejét. A férfi nyíltan szexista volt, a férfi kollégákat pártolta a női újságírókkal szemben, kikezdett már szinte kivétel nélkül minden nővel a lapnál, és egészen ordenáré stílusa volt. Mindezen, meglehetősen kellemetlen tulajdonsága ellenére a New York Times frontemberének számított, mert a szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen volt. Hihetetlenül gyorsan vágott az agya, képes volt egyfolytában napokig dolgozni pihenés nélkül, és szinte az egész világot bejárta már, mielőtt öt évvel ezelőtt elfoglalta jelenlegi pozícióját. Kollégái nem kedvelték, de elismerték a képességeit, és többé-kevésbé ki is jöttek vele. Anita látta Anján, hogy ő nem ijed majd meg Daniel stílusától, a főszerkesztő benne emberére talált.

- Ooops – szólalt meg Daniel, amikor végre megtalálta a hangját -, a bébiszitterkedés talán nem is lesz olyan kellemetlen!

- Ez mindkettőnkön múlik. Addig biztosan nem lesz, Mr. Black – mosolygott Anja -, amíg szigorúan a munkakapcsolat keretein belül marad! Ms. Ritter szerint sokat tanulhatok Öntől, és feltett szándékom, hogy hasznos tagja legyek a csapatának.

- A kávéfőzés máris remekül megy – szimatolt a férfi a levegőbe elégedetten, ahogy megérezte a kávé illatát.

- Nincs ellenemre, hogy kávét is főzzek, ha éppen arra van szükség, de talán akad majd számomra olyan feladat is, ahol hasznát vehetem mind a két diplomámnak, és annak, hogy három nyelven beszélek felsőfokon. Majd meglátja, hogy a kávéfőzés csak egy, és talán nem is a legfontosabb képességem – mosolygott tovább rendületlenül Anja, és látta a férfin, hogy az egyre kényelmetlenebbül érzi magát.

- Nos, ha Anitával végzett – hümmögte végül Daniel -, nézze át az ügyeletes átadójegyzékét a legfrissebb hírekről!

Anita megismertette Anját az ügyeletessel, Amber Ibsennel, és amint a két nő belemerült a munkába, magára is hagyta őket. Amber nagyon kedves nő volt. Órák teltek el úgy, hogy Anja észre sem vette az idő múlását. Feszült figyelemmel követte az egyre zsúfoltabb newsroomban történteket, igyekezett átlátni annak működését. Jegyzetelt, kérdezett, tanulmányozta a lap informatikai rendszerét, figyelte, hogyan dolgozik Amber. Jócskán elmúlt már dél, amikor Amber megkérdezte, nincs-e kedve enni valamit. Örült a kérdésnek, és Amberrel a kantinba mentek. Ez egy meglehetősen nagy helyiség, ahol láthatóan igyekeznek jól tartani a lapnál dolgozókat. Anja örömmel látta, hogy az ételek frissek, a környezet kellemes. Akármilyen vonzó volt azonban a kantin kínálata, Anja úgy érezte, hogy egy falatot sem tudna lenyelni, ezért egy pohár friss gyümölcslével és egy csésze kávéval kísérte Ambert egy asztalhoz.

- Lisa, ez kevés lesz, ha bírni akarod a napot energiával! – mondta Amber, és nekilátott carbonara spagettijének.

- Lehet, hogy igazad van, de bevallom, nagyon ideges vagyok! – kortyolt Anja a kávéba. – Dolgoztam már szerkesztőségekben, de a New York Times egészen különleges.

- Büszkék is vagyunk rá – mosolygott Amber -, és te még nagyon sok mindent nem láttál!

- De nagyon kíváncsi vagyok!

- A kíváncsiság a legfontosabb ebben a szakmában. Azt hiszem, mi jól kijövünk majd egymással! – emelte Amber koccintásra a poharát. Anja örömmel viszonozta a gesztust a saját poharával. Ebéd után visszamentek a newsroomba, és ott újabb órák teltek el észrevétlenül. Este hat órakor Amber elbúcsúzott Anjától. A lány taxiba ült, és hazament. Úgy érezte magát, mint akin egy úthenger ment át, de egyben végtelenül boldog is volt attól, hogy rálépett arra az útra, amelyet már régóta keresett.

Hetek teltek el tanulással, Anja szivacsként szívta magába az új információkat. A hetekből hónapok lettek, a lányt egyre többen ismerték meg a lapnál. Daniel Black természetesen nem tagadta meg önmagát, és bepróbálkozott Anjánál, de a lány tartotta a három lépés távolságot. New Yorkba csodás napsütést, meleget és virágillatot hozott a május. Anja lebukástól való félelme lassan eltűnni látszott, a New York Times befogadta őt, és senkiben nem merült fel, hogy az új gyakornok, Lisa Hamilton valójában Lady Hamilton, az angol high society jeles képviselője, egy igazi hercegnő. Egyszer a kantinban ugyan elcsípett egy beszélgetést, amelyben két nő arról beszélt, hogy Lisa Hamilton nagyon hasonlít egy angol hercegnőre, és micsoda véletlen, azt a hercegnőt is Hamiltonnak hívják. Végül a két nő nevetve megegyezett abban, hogy valószínűleg mindenkinek van valahol egy hasonmása a világon, és egyébként is mennyire bizarr ötlet, hogy egy angol hercegnő a New York Times hírszerkesztőségében gürizne, ahelyett, hogy élné a hercegnők csodálatos életét. Anja jót nevetett magában, és remélte, hogy ez a valóban bizarr ötlet senkinek nem fogalmazódik meg a gondolataiban.

Május hetedikén este Anja már indulóban volt hazafelé, amikor a kihalt newsroomban megszólalt egy telefon.

- New York Times, jó estét! – fogadta a hívást Anja.

- Scott vagyok és Blacket keresem! – hadarta a vonalban egy határozott férfihang, nehezen érthetően a háttérben lévő őrült hangzavartól.

- Sajnálom, Mr. Black már nincs bent. Segíthetek Önnek?

- Igen! Kerítse elő Blacket a föld alól is, és mondja meg neki, hogy most küldtem el az év sztoriját! Gondoskodjon arról, hogy a holnapi szám címoldalán hozzák le! És ne tolja el, szivi, mert nem lesz másik lehetősége arra, hogy helyrehozza!

Anja szóra nyitotta volna a száját, de bármit is akart mondani, már csak a süket vonalnak mondhatta volna el. Néhány pillanatig csak ült, és a telefont bámulta, majd tárcsázta azt a számot, amit legszebb álmából felébresztve is tudnia kellett: Daniel Black mobilszámát.

- Ajánlom, hogy tényleg fontos legyen! – morrant a férfi hangja.

- Én is remélem, hogy tényleg az, Mr. Black – szólt Anja. – Az előbb telefonált ide egy hétmérföldes bunkó, azt mondta, Scottnak hívják, és hogy kerítsem elő magát a föld alól is, mert az év sztoriját küldte magának, aminek a holnapi címlapon a helye.

-  Azt mondja, Scott? – röhögött a férfi. – Nos, a hétmérföldes bunkó talán túlzás.

- Ennek a megítélésére valószínűleg nem maga a legalkalmasabb.

- Ez talált, kislány! Most pedig szóljon a nyomdának, hogy várjanak, amíg nem szólok. Megnézem, mit küldött Scott, de látatlanban is biztos vagyok abban, hogy tényleg címlapsztori – mondta Black, és bontotta a vonalat.

Miután szólt a nyomdának, Anja tudta, hogy most már hazamehet. Igyekezett kiverni a fejéből mindkét bosszantó bunkót: Blacket és azt a Scott nevű ismeretlent is. Másnap szabadnapos volt, de a napot természetesen az internet előtt kezdte. Ahogy a Times weblapjára kattintott, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezéből.

„Az Al  Kaida meg akarta ölni Obamát! Az elnök elleni merényletet meghiúsították!

Az amerikai csapatkivonásról szóló tárgyalásokra tegnap Irakba érkezett amerikai elnök ellen az Al Kaida merényletet készített elő, melyet az országban dolgozó nemzetbiztonsági szolgálatok meghiúsítottak. Michael Scott exkluzív tudósítását olvashatják…”

- Lehet, hogy bunkó, de nagyon profi – állapította meg Anja Michael Scottról, miután elolvasta a cikket, és abban is igazat kellett adnia a férfinak, hogy ezt a sztorit tényleg a mai címlapon kellett leközölni. Örült annak, hogy az elnöknek nem esett baja, és figyelmét a feladataira fordította.