Michael éppen indulni készült, amikor csengettek. Nem várt senkit, úgyhogy kíváncsian nyitott ajtót.
- Michael, drágám, igazán nem szép tőled, hogy fel sem hívtál! – kígyózott be az ajtón egy vadító szőkeség, az évszaknak megfelelő könnyű, fehér selyemruhában.
- Meglep, hogy itt látlak, Kim! – szólalt meg a férfi, és a nő után indult, aki otthonosan elhelyezkedett a nappali kanapéján.
- Tudom, tudom – mosolygott a nő -, volt közöttünk az a kis félreértés, mielőtt visszamentél Irakba, de azt hittem, már régen megfelejtkeztél erről.
- Nem érdekel, Kim, és nem érdekelsz te sem! – mondta Michael határozottan. – Indulnom kell, úgyhogy kérlek, most menj el!
Kimberly Pendleton lusta, érzéki mozdulatokkal felkelt a kanapéról, és a férfihez lépett. Hozzásimult, és Michael orrát betöltötte parfümjének illata.
- Ezzel nem érsz el semmit! – figyelmeztette a férfi a nőt, de az csak felkacagott, és szorosan átölelte.
- Tényleg nem? – simított végig a férfi haján, arcán, majd a mellkasán, végül a farmer derekába fűzte a kezét. – Igaz, hogy már több mint fél éve annak, hogy utoljára láttalak, de nem úgy emlékszem rád, mint akit hidegen hagynak a csókjaim! – és mintha csak igazolást keresne a szavaira, megcsókolta a férfit. Michael megpróbálta eltolni magától a nőt, de ő úgy kapaszkodott belé, mintha csak az élete múlna rajta. Szakértő, ügyes kezei bekúsztak a férfi pólója alá. Egy pillanatra elengedte és hátrébb lépett, de csak azért, hogy egy üres mozdulattal megszabaduljon a ruhájától. Napbarnított, ruganyos teste egzotikus illatot árasztott, és a férfinak egyre nehezebb volt ellenállnia a nyilvánvaló kísértésnek. Bár megfordult a fejében, hogy elküldi a nőt, eljött a pillanat, amikor erre már nem volt képes. Már hét hónapja nem ölelt senkit, nem oldódott fel senki karjaiban. Felmerült benne, hogy talán nem tisztességes lefeküdnie Kimmel, hiszen utolsó találkozásukkor szakított a nővel, de Kimet nem ő hívta ide, és a nőnek szemmel láthatóan nem volt más vágya, mint vele ágyba bújni, úgyhogy megadta magát a kutató kezeknek és az érzéki szájnak. Felemelte Kimet és a hálószobába vitte. Néhány pillanat múlva már mindketten meztelenek voltak. A nő szőke haja elborította, miközben végigcsókolta a testét. A nő keze és szája mindenütt ott volt, és kétségeit félredobva Michael igazán élvezte a kényeztetést. Kimmel összeszokott páros voltak, a nő pontosan tudta, hol és hogyan érintse meg, hogy a lehető legnagyobb élvezett okozza. Amikor Michael a nőbe hatolt, már nem gondolt semmire. Egyetlen pillanatra ugyan felködlött benne egy karcsú test, egy vöröses fényben játszó barna hajzuhatag, egy határozott, csokoládébarna szempár, és a vágy, hogy azt a másik nőt ölelhesse, de a gondolat gyorsan tovaszállt, a ritmikus mozgás, Kim hajlékony, készséges teste és a robbanásszerű orgazmus mindent kisöpört a fejéből.
- Ennyit arról, hogy nem érdekellek – szólalt meg később Kimberly, nyilvánvaló elégedettséggel a hangjában.
- Ez csak szex volt, Kim, semmi más – kelt fel az ágyról Michael, és a konyha felé indult. A hűtőszekrényből kivett egy üveg ásványvizet, és nagyot kortyolt belőle.
- Annak viszont első osztályú volt – vette ki a nő a férfi kezéből az üveget. Miközben ivott, néhány csepp víz legurult a nyakán. Michael a szemével követte a vízcseppek útját egészen a kerek, feszes mellekig. A nő látta a pillantását, és közelebb lépett, de a férfi hátat fordított neki és a fürdőszobába indult. Zuhanyozás közben már arra gondolt, hogy kifejezetten rossz ötlet volt lefeküdnie Kimmel. A nővel már két éve tartott fenn laza kapcsolatot, amely pont megfelelő volt arra, hogy egy-egy kiküldetésből hazatérve kellemesen töltse az idejét. Úgy tűnt, hogy ez megfelel a nőnek is, de hét hónappal ezelőtt Kimberly kifejezte azon szándékát, hogy szívesen venné, ha a férfi Mrs. Scottot csinálna belőle. Michael visszautasította a házasság gondolatát is, és ez meglehetősen csúnya veszekedést robbantott ki közöttük, amelynek végén a nő elrohant Michael pedig ezzel befejezettnek nyilvánította a kapcsolatukat. Igazság szerint még némi lelkiismeret-furdalása is volt azért, mert soha eszébe sem jutott Kimberlyt feleségül venni, bár az is igaz, hogy nem is ígért házasságot a nőnek. Észre kellett volna vennie, hogy Kim már nem elégszik meg az alkalmi szexszel, és az időnkénti közös programokkal. Nem akarta megbántani a nőt, de nem is akart belőle többet. Mikor végzett a zuhanyozással, elhatározta, hogy ezt meg is mondja Kimnek, de a nőt már nem találta ott. Egy cédulát hagyott csak a nappali asztalán, hogy „Ezt te is ugyanúgy élvezted, ahogyan én. Remélem, hamarosan megismételjük”. – Ha rajtam múlik, nem – gondolta Michael, majd felöltözött, és eredeti tervének megfelelően a New York Times szerkesztőségébe indult.
Csütörtökön délután öt óra volt, és Anja már végzett aznapra a munkájával. Éppen indulóban volt hazafelé, amikor a telefonja megszólalt.
- Ms. Ritter kéret az irodájába – szólalt meg a vonalban Anita Sollen.
- Máris indulok! – tette le a telefont Anja, s miközben az igazgatónő irodája felé tartott, azon gondolkodott, vajon miért hívatja őt Ms. Ritter. A titkárságon Anita az igazgatónő ajtajára mutatva jelezte, hogy Anját már várják. Az irodába lépve nagyon meglepődött, mert Ms. Ritteren kívül Daniel Black és Michael Scott ült a tárgyalóasztal körül.
- Lisa, örülök, hogy még itt van – lépett felé az arcán kedves mosollyal Maria Ritter. – Talán még nem ismeri Mr. Scottot – mutatott Michaelra.
- De, már volt szerencsém hozzá – szólt fanyar mosollyal Anja. Ms. Ritter meglepődött a lány hangjának ellenséges zöngéjén, de úgy döntött, nem csinál ügyet belőle, így csak hellyel kínálta Anját.
- Mindannyian tudjuk, hogy a jövő héten Washingtonban világpolitikai csúcstalálkozó lesz – kezdte a mondandóját Ms. Ritter. – Ez az év legnagyobb jelentőségű külpolitikai eseménye, melyre a lap legnagyobb tapasztalattal rendelkező tudósítóját küldjük – mutatott Michael Scottra. – Michaellel Norma Phelps képviselte volna a lapot az eseményen, de Norma epehólyag-gyulladással kórházba került, és egészen biztosan nem épül fel néhány napon belül. Lisa, az elmúlt fél évben maga rengeteget tanult nálunk, és bebizonyította a rátermettségét is. Itt az ideje, hogy bedobjuk a mélyvízbe. Daniellel arra gondoltunk, hogy maga kísérje el Michaelt Washingtonba, itt lehetősége lesz az újságírói tapasztalatainak bővítése mellett a diplomáciai ismereteit is alkalmazni.
Lisa döbbent csenddel fogadta az igazgatónő szavait, Michael Scott arcáról nem lehetett leolvasni, mire gondol.
- Talán gondot jelent valamelyiküknek? – kérdezte kaján vigyorral az arcán Daniel Black.
- Miért jelentene? – kérdezett vissza Michael. – Én profi vagyok, bármilyen körülmények között tudok dolgozni.
- Lisa? – fordult a nő felé Daniel.
- Természetesen nekem sem jelent gondot! – válaszolta Anja, sokkal nagyobb magabiztossággal, mint amit érzett, és közben arra gondolt, milyen szívesen fojtaná meg ott a helyszínen Daniel Blacket. Sejtette ugyanis, hogy Ms. Ritter kitől kapta a Scott-Hamilton közös munka ötletét.
- Akkor ezt megbeszéltük. Anita már elintézte a szállást és a repülőjegyeket, szóval mindent, amire szükségük lehet. Holnap délután elrepülnek Washingtonba, szombat reggeltől tudósítanak a delegációk érkezéséről, és csak jövő vasárnap este térnek vissza, amikor már az utolsó küldöttség is elutazott. Mindkettejükért autót küldök holnap délre, a gépük két órakor indul. Minden segítséget megkapnak, amire csak szükségük lehet. A lap online kiadását is önök tudósítják, ezért a következő hét folyamatos munkát igényel mind a kettőjüktől. Nagyon bízom abban, hogy a New York Times tudósításai lesznek a leghitelesebb, legpontosabb és legfrissebb híradások a konferencián történtekről! – állt fel Ms. Ritter, jelezve, hogy a megbeszélés véget ért. Mindannyian az ajtó felé indultak.
- Lisa, egy pillanatra maradjon még, kérem! – tette a kezét Anja karjára. Daniel és Michael elhagyták az irodát.
- Láttam, hogy valami aggasztja! – ült vissza az asztalhoz az igazgatónő, és érdeklődve nézett Anjára.
- Valóban. A világpolitikai konferencián sokan lehetnek olyanok, akik felismerhetnek – mondta Anja, és örült annak, hogy nem kellet hazudnia, bár az tény, hogy nem mondott el mindent.
- Ez valóban problémát jelenthet – gondolkodott el az igazgatónő. – Egy megoldás azonban van: Michael tudósít a helyszínekről, ön pedig a háttérmunkát végzi, így nem kerül reflektorfénybe. Gyakorlatilag ki sem kell mozdulnia a hotelszobájából, ha nem akar. Én is tartottam a nyilvánosságtól, de nagyon szeretném, ha ott lenne, és segítené Michaelt. Magának is jó lehetőség lenne a szakma gyakorlására ez a nagy jelentőséggel bíró esemény.
- Köszönöm a bizalmát! – állt fel mosolyogva Anja, és miközben elbúcsúzott Ms. Rittertől, megpróbált hinni abban, hogy tényleg nem lesz semmi baj.
Aznap este Michaelnek is volt min gondolkodnia. Elképesztőnek, de egyben izgalmasnak is találta azt az ötletet, hogy a hűvös, megközelíthetetlen, de tagadhatatlanul vonzó Lisa Hamiltonnal töltsön egy hetet Washingtonban. Eszébe jutott az a röpke pillanat, amikor aznap délután Lisa alakja villant az agyába, miközben Kimmel szeretkezett. Akkor sem értette, és most sem tudta, miért jutott eszébe egy másik nő. A szex Kimmel nyilvánvalóan hiba volt, és nem ismétlődhet meg többet, de ennek semmi köze Lisa Hamiltonhoz. Nem szereti Kimet, és esze ágában sincs feleségül venni, márpedig Kimberly pontosan ezt akarja. Michael kedvelte őt, és nem akart neki fájdalmat okozni, de nem adhatja meg azt, amit a nő szeretne. Gondolatai újra Lisa felé kalandoztak. Változatlanul nem értette, miért olyan elutasító vele Lisa. Ennek ellenére, van abban a nőben valami, ami nem hagyja szabadulni a gondolatait. Oké, szép, sőt, gyönyörű, de sok szép nő van még a világon. Okos is, ez nyilvánvaló, de okos nőből is van néhány. Van benne valami természetes elegancia és fensőbb rendűség is. Talán a megközelíthetetlensége, vagy az, hogy kihívást jelentene akár csak azt elérni, hogy ne szórjanak dühös szikrákat azok a gyönyörű szemek, ha meglátják őt. Michael csak abban az egyben volt biztos, hogy nem akármilyen hétnek néz elébe, és bár nem volt híján a bátorságnak, nem mert volna fogadásokat kötni az események végkimenetelére.
A JFK repülőtér a szokásos zsúfolt arcát mutatta, mikor másnap délután Anja megérkezett. Michaelt a tranzitban pillantotta meg, a férfi egy hetilapot olvasott. Anja távolról nézte őt, míg a férfi megérezhette ezt, mert felemelte a fejét, és egyenesen rá nézett. Anja belátta, hogy gyávaság lenne továbbra is csak álldogálni, ezért elindult Michael felé.
- Örülök, hogy megérkezett! – mérte végig a férfi a nőt, és elégedett volt a látvánnyal. Anja kényelmes, de elegáns, rövid ujjú, vékony vászon nadrágkosztümöt vett fel, melynek halvány mogyorószíne nagyon jól mutatott napbarnított bőrén. Kényelmes, lapos sarkú szandáljában felnézett a férfira.
- Akkor legalább egyikünknek jó napja van! – válaszolt hűvösen. Michael arcán alig észrevehetően bosszús grimasz futott át.
- Több mint egy hétig össze leszünk zárva, ha szükséges, napi huszonnégy órán át – kezdte Michael. – Próbáljuk meg ezt az időt egymás számára elviselhetővé tenni, ha lehet!
- Rajtam nem múlik! – szólt Anja, majd a férfitól a lehető legtávolabb sétálva helyet foglalt, és táskájából egy könyvet vett elő, majd olvasni kezdett. Michael azon gondolkodott, hogyan tovább, de mielőtt megszólalhatott volna, a hangosbemondó a járatukhoz szólította őket. Valami keveredés lehetett a jegyek körül, mert a gépbe szállva kiderült, hogy a jegyeik nem egymás mellé szólnak. Michael tudomásul vette, míg Anja kifejezetten örült annak, hogy továbbra sem kell szóba állnia a férfival. Alig több mint egy óra múlva megérkeztek a Dulles nemzetközi repülőtérre. Anita Sollen tényleg mindenről gondoskodott, a repülőtéren sofőr várta és a Willard Intercontinental Hotel Washingtonba szállította utasait. Az ötcsillagos szálloda minden igényt kielégítő kényelmet ígért. Miután regisztráltak a recepciónál, a lifthez indultak. Mindkettőjük szobája a hotel ötödik emeletén volt. Michael az ajtajáig kísérte Anját.
- Gondolom, szívesen felfrissítené magát – szólt figyelmesen a nőhöz -, de este elvinném vacsorázni.
- Erre semmi szükség, köszönöm, képes vagyok gondoskodni magamról! – mondta Anja, de Michael ez alkalommal nem tűrt ellentmondást.
- Lisa, maga először dolgozik terepen, így gondolom, nem vitás, hogy most én vagyok a főnök, ha tetszik magának, ha nem. Szükség van arra, hogy egyeztessünk, ugyanis az első delegáció már holnap megérkezik.
- Rendben – látta be Anja, hogy tényleg nincs értelme további ellenkezésnek. – A nyolc óra megfelelő lesz.
- Itt leszek – búcsúzott Michael, és csak akkor vigyorodott el, amikor az ajtó kattant a nő mögött. Néhány lépésre volt csupán a férfi lakosztálya, a boy már várta őt a csomagjával. A helyiség minden kényelmet biztosított, melyet Michael nagyra értékelt. Pontosan azért, mert eddigi élete során annyi kényelmetlenségnek volt kitéve, hogy most kifejezetten örült annak a luxusnak, amit ettől a hoteltől kapott. Eközben Anja megkönnyebbülve sétált beljebb saját lakosztályába, melynek krémszínű eleganciája megnyugtatóan hatott rá. Washingtonban is elképesztő hőség volt, de a hotel légkondicionált közegében ebből semmit sem érzett. Miután beengedte a boyt a csomagjával, kibújt a kosztümjéből, és mint sokszor, ha az életben nehéz, vagy kellemetlen helyzetbe került, Gabyt hívta telefonon.
- Anja, úgy örülök, hogy hallak! – csendült fel barátnője hangja a vonal végén. – Már én is akartalak hívni. Fantasztikus volt az a hét, amit együtt töltöttünk New Yorkban, de amióta hazajöttem, szinte levegőt venni sincs időm! Elkezdtem dolgozni a Le Monde-nál, és ennél izgalmasabb dolog még nem is történt velem! Képzeld… - és Gaby csak mondta, mondta, Anja pedig hallgatta barátnője élménybeszámolóját. Nagyon örült annak, hogy Gaby jól érzi magát a lapnál, és barátnője kicsit elterelte a figyelmét a saját problémáiról.
- És veled mi újság? – kérdezte végül Gaby. – Milyen az élet New Yorkban?
- Most Washingtonból hívlak.
- Mit keresel te Washingtonban?
- A világpolitikai konferenciára jöttem, Michael Scottal.
- Hogy kivel? Scottal? Azzal, akire ránézni sem bírtál? Azzal, aki…
- Vele.
- Minden szót úgy kell kihúzni belőled? –türelmetlenkedett Gaby.
- Egyszerű történet: munka. A konferenciáról Scott tudósít, a kolléganő pedig, aki elkísérte volna, lebetegedett. Szükség volt valakire, aki beugrik a helyére. Ennyi.
- És te önként jelentkeztél?
- Bolondnak nézel? Dehogy jelentkeztem. Tegnap délután behívatott Ms. Ritter, és tényként közölte velem, hogy jönnöm kell. Nem volt apelláta. Persze mint kiderült, Daniel Black keze van a dologban, ő javasolta az igazgatónőnek, hogy engem küldjön el Scottal Washingtonba.
- A vén kéjenc! – nevetett Gaby. – Látszott rajta, hogy perverz. Nyilván élvezi, hogy kényelmetlen helyzetbe hozhatott téged.
- Valószínűleg – hagyta rá Anja. – De ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy most mit tegyek.
- Anja, én már akkor is mondtam, hogy nem értem, mi bajod Scottal, amikor elmesélted, milyen afférotok volt. Nyilván félreértésről van szó, és neked adnod kellene egy esélyt, hogy Michael bebizonyítsa ezt. Úgy viselkedsz, mint egy durcás kisgyerek. Lehet, hogy ez a férfi rendes és normális, az is lehet, hogy tényleg arrogáns bunkó, de a véleményedet nem alapozhatod egy telefonbeszélgetésre, és egy szerencsétlen szituációra. Arról nem is beszélve, hogy most együtt kell dolgoznotok, ha tetszik neked, ha nem, és az biztosan nem fog menni, úgy, hogy nem is állsz vele szóba.
- Igazad lehet – gondolkodott el Anja barátnője szavain. Néhány percig beszélgettek még, majd Gabynak mennie kellett. Anja pihent egy órát, majd frissítő zuhanyt vett. Bár nem tudta, milyen tervei vannak Michaelnek a vacsorára nézve, úgy döntött, hogy nem szeretne a szállodában vacsorázni. Utazásai során, ha csak tehette, mindig azokat a helyeket kereste, ahová a helyiek jártak, mert tapasztalatai szerint azok voltak a legjobb helyek. A kánikulára való tekintettel egyszerű, hosszú, törökmintás ruhát vett fel, így nyitott ajtót a férfinak, aki pontosan nyolc órakor kopogtatott be hozzá.
