2011. március 15., kedd

A szerelem New Yorkba érkezik - 12.

Kedves Olvasóim!

Tudom, hogy most az eddigieknél jobban megvárattalak Benneteket a folytatással, de nagyon remélem, hogy nem pártoltatok el sem tőlem, sem Anjától és Michaeltől, és hogy nem okozok csalódást az alábbiakban olvasható epizóddal. Kellemes szórakozást!

* * * * *

- Milyen kellemes meglepetés! Amber nem is említette, hogy te is itt leszel – szólalt meg a férfi. 
- Nekem sem olvasta fel a vendéglistát – vágott vissza Anja, derűs mosollyal. – Amberen és rajtad kívül senkit sem ismerek itt – nézett körül. Michael karon fogta a lányt, és kisétáltak a kertbe. Amber házának kertje nem volt túl nagy, de rendkívül ötletesen tervezett, a gyepet elszórtan illatozó virágok csoportjai ölelték körül, és a kerttervezőnek gondja volt arra is, hogy egy-két intim zugot is létrehozzon. Michael egy ilyen zug felé vezette Anját. Miközben átsétáltak a kerten, egy asztalról két pohár koktélt emelt el Michael, és az egyiket Anja kezébe adta. Még néhány lépés, és egy édes illatot árasztó, apró, fehér virágú bokrok által övezett tisztáshoz értek. A tisztáson egy pad állt, ide telepedett Anja Michaellel.
- A washingtoni vacsoránk óta várok arra, hogy újra kettesben lehessek veled.
- Ugyan miért? – nézett Anja huncut mosollyal a férfira.
- Úgy éreztem, hogy ott megtört a jég kettőnk között.
- Ha arra gondolsz, hogy felülvizsgáltam a rólad alkotott véleményemet, akkor igazad van.
- Nem csak arra – nyúlt Michael a lány kezéért. – Aznap este a hotelszobád ajtajában valami vibrálást éreztem közöttünk. Amióta megláttalak, csodálom a szépségedet, a tartásodat. Van benned valami ellenállhatatlanul vonzó – lehelt csókot a lány tenyerébe Michael. Anja zavartan az italába kortyolt, de nem húzta el a kezét. Az a helyzet állt elő hirtelen, ami nem sokszor fordult elő vele: nem tudott mit mondani. Saját ellentmondásos érzései kötötték le a figyelmét. Michael nem szólt, hagyta a lányt elmerülni a gondolataiban. A lenyugvó nap fénye vörösre festette a tájat. A kertben kigyúltak a lámpák, a ház felől zeneszó hallatszott. Az édes-bús dallamok hallatán Michael gyengéden felhúzta Anját a padról, és egymáshoz simulva táncolni kezdtek. Anja élvezettel szívta be a férfi fűszeres parfümjének illatát, de Michael is egészen elbódult a nő hajából áradó virágillattól. Ösztönösen is tökéletes összhangban mozdultak együtt. A zene már elhallgatott, de ők még egymáshoz simulva álltak. Anja lassan felemelte a fejét, és Michael égkék szemeibe nézett. Nem szóltak, csak elvesztek egymás pillantásában. A csók olyan természetes, olyan édes volt! Váratlanul, villámcsapásként száguldott végig ereikben a vágy. A férfi keze a nő hajába túrt, a nő a férfi derekát ölelte, majd kezét tétován Michael arcához emelte. A levegő felforrt, majd mintha eltűnt volna körülöttük, csókjuknak légszomjuk vetett véget. Zihálva nézték egymást. Ha nem egy kertben álltak volna…, de ott voltak, így, ahogy csitult szívverésük hevessége, lassan távolabb léptek egymástól, de kezeik nem engedték el a másikét.
- Lisa… - köszörülte meg a torkát Michael, de nem derült ki, mit akart mondani, mert hirtelen Amber tűnt fel mellettük.
- Már mindenhol kerestelek benneteket, azt hittem, köszönés nélkül itt hagytátok a bulit – csicseregte Amber, aki nem látszott észrevenni, milyen jelenetbe csöppent éppen. – A vacsorát már tálaltuk, és ha nem igyekeztek, még a végén éhen maradtok!
- Köszönjük – szólt Anja, és Amber mellé lépve a ház felé indultak. Michael – mit is tehetett volna mást – csatlakozott kettősükhöz. Amber vidáman sorolta, milyen finomságok várják az éhes társaságot. A kerti asztalok körül már nagy volt a nyüzsgés, a vendégek tányérjaikra halmozták az ételt. Anja elnézést kért Ambertől, és a házba lépett, a mosdót keresve. A fürdőszobában hideg vízzel hűtötte az arcát, és a tükörbe nézve kérdezte önmagától, mihez is kezdjen ezzel a helyzettel. Tagadhatatlan, hogy Michael vonzotta őt, és tulajdonképpen nem is lett volna ellenére, hogy románcba kezdjen vele, de Michael nem tudta, kicsoda ő valójában, és aggódott, hogy ha egy kapcsolat hazugságra épül, annak nem lehet jó vége, viszont nem tudta elképzelni, hogy Michael elé álljon, és elmondja önmagáról az igazságot. – Nem most fogom megtalálni a választ erre a problémára – gondolta, és kisétált a házból a kertbe. Tekintete Michaelt kereste, és amit látott, attól meghűlt az ereiben az imént még tűzforrón száguldó vér. Michael Scott ugyanis egy szőke hajzuhatag alá temetkezett, melynek karcsú tulajdonosa úgy tekeredett a férfira, mint egy kígyó. Anjának újra felforrt a vére, de most nem a szenvedély, hanem a harag tüzelte fel. Néhány pillanatig nézte az elé táruló jelenetet, majd a kijárat felé indult. Útközben összefutott Amberrel.
- Hová ilyen sietve, Lisa? – kérdezte a vendéglátó. – Nem érzed jól magad nálam?
- Kérlek, Amber, bocsáss meg – motyogta Anja -, rettenetesen megfájdult a fejem, jobb lesz, ha most hazamegyek és ágyba bújok.
- Jobbulást! – nézett sietve távozó barátnője után Amber. Anja kiment a kapun, és szinte vakon indult el. Már legalább tíz perce gyalogolt, amikor eszébe jutott, hogy taxit hívjon. A taxi néhány percen belül megérkezett, és alig negyven perc múlva Anja már otthon is volt. A lakásba lépve lerúgta a cipőjét, egy gin-tonicot kevert magának, a telefonért nyúlt és az erkélyre indult. Az egyik székben elnyúlva nagyot kortyolt az italból, miközben a kapcsolásra várt.
- Gabrielle Mercier – szólalt meg a telefonban barátnője kedves hangja.
- Szia Gaby! Örülök, hogy hallak!
- Mi a baj? – kérdezte kertelés nélkül Gabrielle.
- Miből gondolod, hogy baj van?
- Anja, régóta ismerjük már egymást, a hangod színéből tudom, hogy most bánt valami. Gondolom, azért hívtál fel, hogy megoszd velem, mi a gond!
- Igazad van – mosolyodott el Anja. – De jó lenne, ha itt lehetnél most velem!
- Ennyire nagy a baj?
- Nem, … vagyis … nem tudom. De tudod, hogy mindig örülök neked!
- Persze! De te ritkán vagy bizonytalan, valami nagy dolognak kellett történnie, ha így kibillentett a lelki egyensúlyodból! Fogadjunk, hogy pasi van a dologban!
- Tényleg jól ismersz! – kortyolt újra a koktélba Anja. – Scottról van szó.
- Scottról? Nem Michaelről? Te tényleg dühös vagy rá! Mit követett el az a fickó?
- Ma Amber kisebb összejövetelt rendezett, amelyre mind a ketten hivatalosak voltunk. Az este szépen indult, Michael elképesztően vonzó volt, és nem is rejtette véka alá az érdeklődését irántam. Egy finom koktél, halk zene a kert egyik eldugott zugában, távol a kíváncsi szemektől…
- … és?
- … és megcsókolt. Az a csók, Gaby… olyan volt, mintha megmozdult volna alattam a föld!
- Ez jól hangzik!
- Ez igen, de azután…
- Minden szót úgy kell kihúzni belőled?
- Amber hirtelen megjelent, és vacsorázni hívott bennünket. Egyáltalán nem volt étvágyam…
- … mondjuk azt nem csodálom!
- Bementem a házba, és mosdóban azon gondolkodtam, bele merjek-e bonyolódni egy kapcsolatba Michael-el.
- Ez miért volt kérdés?
- Gaby, nagyon jól tudod te is, hogy engem itt valójában senki sem ismer, senki sem ismeri Anja hercegnőt, csak Lisa Hamiltont.
- Na és?
- Az itteni életem egy nagy hazugság.
- És úgy gondolod, hogy Michael Anja hercegnőt nem tudná szeretni?
- Nem tudom … ez nehéz kérdés … de most már úgyis mindegy.
- Mindegy?
- Igen, mert amikor újra kiléptem a házból, Michaelt csókolózni láttam egy szőkével.
- … hogy mit láttál?
- Gaby, amikor utoljára beszéltünk, még nem volt gond a hallásoddal! Vadul csókolózott egy szőke nővel, nem sokkal azután, hogy engem csókolt meg.
- Hoppá, ez tényleg védhetetlennek tűnik – mondta csalódottan Gaby, mert nem erre számított. Neki Michael kifejezetten szimpatikus volt, és határozottan az volt az érzése, hogy remekül összeillenének Anjával. De a látszat, úgy látszik, csalt, mert valóban nehezen lenne magyarázható mindaz, ami történt.
- És most mihez kezdesz? – kérdezte Gaby hosszú hallgatás után.
- Mihez is kezdhetnék? Tudomásul veszem, hogy a Michael Scottal kapcsolatos első megérzéseim voltak helyesek. A szerkesztőségben majd átnézek rajta, mint az ablaküvegen, és igyekszem mindent megtenni azért, hogy elkerüljem a közös munkát.
- Valószínűleg ez lesz a legnehezebb, tekintettel arra, hogy mesélted, milyen elégedettek voltak az első közös projektetekkel.
- Azon a hídon majd akkor megyek át, ha odaérek, mármint erre a problémára majd akkor keresek megoldást, ha aktuális lesz.
- Anja, Michael Scott nem érdemli meg, hogy szomorkodj miatta! Megtetszett, de nem jött be, ennyi. Annyi férfi van még a világon…
- … nekem nem kellene „annyi”, csak egyetlen olyan, aki megbízható, becsületes, nem akar átverni, és nem kell neki rajtam kívül senki más.
- Mindannyian erre vágyunk! – sóhajtott nagyot Gaby. – Fiatal vagy, gyönyörű és okos, előbb-utóbb megtalálod a hercegedet te is.
- Én pont herceget nem szeretnék, ismerve a felhozatalt – nevette el magát Anja, és ez a nevetés oldotta annyira a hangulatot, hogy a lányok a már megszokott évődős-viccelődős csevegésbe kezdhettek. Anja örömmel hallgatta, hogy Gaby milyen kalandokat él át a Le Monde-nál, és nevetve emlegettek fel néhány kedves emléket is még közös párizsi éveikről. Azzal az ígérettel vettek búcsút egymástól, hogy hamarosan szerét ejtik újra egy személyes találkozónak, akár úgy is, hogy Anja Párizsba repül – amihez egyébként akár most is igen nagy kedve lett volna. Miután elbúcsúzott a barátnőjétől, Anja zuhanyozni indult. Elalvás előtti utolsó gondolata mégis Michael Scott volt, mert bármit is tett csókjuk után a férfi, azt a csókot csak nem tudta elfelejteni.

- Kim, te mégis mit művelsz? – próbálta Michael lefejteni magáról a szőke szépséget. – És egyáltalán: hogy kerülsz ide? Honnan tudtad, hogy itt leszek?
- Megvannak a magam forrásai – mosolygott elbűvölően Kimberly Michaelre, és egyáltalán nem szándékozott megkönnyíteni a férfi szabadulási kísérletét. – Azt viszont igencsak zokon veszem, hogy nem hívtál el magaddal erre a partyra.
- Mégis miért hívtalak volna? Mi nem vagyunk együtt, nincs közöttünk kapcsolat, és ezt nagyon pontosan az értésedre is adtam – szabadult ki végre Michael a nő szorításából.
- Michael, ezt te sem gondoltad komolyan – mosolygott rendületlenül a szőkeség. – Legalábbis amikor utoljára találkoztunk, egyáltalán nem esett nehezedre ágyba bújni velem!
- Nem azt mondtam, hogy sohasem volt közöttünk semmi, de ennek már vége, értsd meg! Világosan megmondtam, hogy nem akarok tőled semmit, és ez a véleményem nem változott! Kérlek, hagyj végre békén! – Michael most már igazán dühös volt! Elfordult Kimberlytől, és gyors léptekkel a ház felé indult, remélve, hogy a nő nem követi. A bejáratnál futott össze Amberrel.
- Nem tudod, hol van Lisa? – kérdezte.
- Most ment el, azt mondta, megfájdult a feje, de eléggé feldúltnak látszott. Te talán tudod, mi baja lehet?
- … nem – válaszolt kis tétovázás után Michael, majd maga is az ajtó felé lépett. – Amber, nagyon köszönöm a meghívást, de ha megbocsátasz, most nekem is mennem kell – ölelte meg könnyedén a nőt, és már ott sem volt. Dühösen elsietett az utca végéig, és közben Anja mobilszámát hívta. – A hívott szám jelenleg nem kapcsolható. Kérem, hagyjon üzenetet! – hallotta a hangpostát. Egy pillanatig elgondolkodott azon, hogy üzenetet hagy, majd megszakította a vonalat. – Ezt nem így kell elintézni – gondolta, de hogy akkor mégis hogyan, arra nem volt ötlete. Taxit hívott és hazament. Elmondhatatlanul dühös volt Kimberlyre. Biztos volt abban, hogy Lisa azért rohant el, mert meglátta őt, amint Kimberly ráakaszkodott és megcsókolta. Egyáltalán nem csodálkozott azon, hogy Lisát felháborította a látvány. Annyira vonzotta őt ez a nő, amennyire talán még soha senki, és most, alig hogy elkezdődött közöttük valami, már véget is ér, ráadásul minden egy ilyen kis lotyó miatt, mint Kimberly. Michaelben forrt a méreg, és a legjobban a tehetetlenség érzése zavarta: nem szokott hozzá, hogy olyan helyzetbe kerüljön, amit nem irányíthat, és végképp szokatlan volt a számára, hogy nincs terve egy probléma megoldására. Úgy érezte, a legjobb esetben is arra számíthat, hogy Lisa elfogadja a történtekre azt a képtelen magyarázatot, ami nem más, mint az igazság.

Másnap reggel Anja egy meglehetősen zaklatott éjszaka után érkezett meg a szerkesztőségbe. Csak úgy sütött belőle a távolságtartás, annyira, hogy még Daniel Black is jobbnak látta, ha kitér az útjából. Leült az asztalához, és azonnal munkához látott. Aznap telefonügyeletes volt, úgyhogy szerencsére nem is lett volna ideje mással foglalkozni. A telefon egyre csak csörgött, és az ebédidő úgy érkezett el, hogy Anja szinte a fejét sem emelte fel a papírjai közül.
- Hello, Lisa! Remélem, már jobban vagy – állt meg az asztala mellett mosolyogva Amber.
- Köszönöm, igen! – nézett a kolléganőjére Anja. – Nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynom a partydat!
- Semmi gond. Nem innál velem egy kávét a kantinban? Közben azt is elmesélhetnéd, hogy a fejfájáson kívül mi űzött még el a buliból – mondta Amber, és Anja éppen a kibúvón gondolkodott, amikor az újra megszólaló telefon remek apropót kínált a meghívás visszautasítására. Bocsánatkérő mosolyt küldött Amber felé, és fogadta a hívást. Amber még várt egy kicsit, hátha Anja meggondolja magát, majd látta, hogy ez most nem jön össze, és elindult a kantinba egyedül. Anja sajnálta, hogy félre kellett vezetnie Ambert, de úgy érezte, a kolléganőjének nem mondhatja el, mi történt valójában. A következő néhány órát megszakítás nélkül dolgozta végig. Már éppen arra gondolt, hogy nincs sok hátra a munkaidejéből, és ma igazán örömmel megy haza a szerkesztőségből, amikor árnyék vetült az asztalára.
- Hello, Lisa – hallotta Michael hangját. Lassan felemelte a fejét és a férfira nézett.
- Mit óhajt, Mr. Scott? – kérdezte a jégnél is fagyosabb hangon.
- Gondoltam, hogy ez nem lesz egyszerű, de beszélnünk kell! Kérlek, hallgass meg!
- Nem, egyáltalán nem kell beszélnünk! Nekünk ugyanis nincs miről beszélnünk egymással! – szólt Anja, és újra a telefonért nyúlt.
- New York Times hírszerkesztősége, Lisa Hamilton vagyok – szólt, és a tartásából látszott, hogy minden idegszálával a telefonhívásra koncentrál. – Mr. Evans! – szólalt meg kis szünet után, és hangjában nyoma sem volt annak a meglepetésnek, amit akkor érzett, amikor Eric Evans bemutatkozott a vonalban. – Igen, megkaptam a virágokat, gyönyörűek, köszönöm! – érintette meg az egyik vörös rózsa bársonyos szirmait. – Hogy vacsoráznék-e önnel holnap este? Miért ne, örömmel! – nézett egyenesen Michael szemébe. – Rendben, várom! Minden jót! – tette le a telefont. – Most mennem kell! – nézett az órájára Anja, majd a táskájáért nyúlt, és a döbbent férfi mellett elhaladva kisétált a hírszerkesztőségből.