2010. augusztus 12., csütörtök

A szerelem New York-ba érkezik - 4.

- Kedves utasaink! Robert Clooney vagyok, és a British Airways 512-es számú, New York-i járatának kapitányaként üdvözlöm Önöket a fedélzeten. Gépünk megkapta a felszállási engedélyt, ezért, kérem, hogy az ülések háttámláit és az asztallapokat állítsák függőleges helyzetbe, és kapcsolják be a biztonsági övüket! Kérem továbbá, hogy figyeljék a légiutas-kísérőket, akik egy biztonsági bemutatóval felkészítik Önöket az esetleges vészhelyzetekre. A tervezett repülési idő 7 óra 50 perc. Köszönöm, hogy utazásukhoz a British Airways-t választották, és a repülőgép személyzetének nevében kellemes utazást kívánok Önöknek!
Ahogy a repülőgép felemelkedett, Anja London egyre távolodó fényeit nézte az ablakon át. Január 30-a volt, Anja pontosan egy hónappal ezelőtt jelentette be a szüleinek, hogy New Yorkba költözik. Ez az egy hónap nem volt eseménytelen a Gloucester hercegi családban. Anja szülei mindent megpróbáltak, hogy lányukat maradásra bírják, Anja pedig mindent megtett, hogy megértesse a szüleivel, miért kell mennie. Lady Catherine hetekig sírdogált, pedig egyáltalán nem volt az a sírdogálós típus, Lord Andrew pedig szótlanságával éreztette szomorúságát. Miközben belekortyolt a pezsgőbe, amivel a vezető légiutas-kísérő kínálta, eszébe jutott az a reggel, amikor bejelentette távozási szándékát. Szülei a kis, családi étkezésekre fenntartott helyiségben ültek, teáztak és újságot olvastak. Anja még habozott néhány pillanatig, majd mély levegőt vett, és megszólalt:
- Sokat gondolkodtam mostanában azon, mihez is kezdhetnék az életemmel.
- És mire jutottál, csillagom? – tette le az újságot édesapja. Lord Andrew olyan szeretettel mosolygott a lányára, hogy Anjának majdnem inába szállt a bátorsága, de végül csak kibökte:
- Elköltözöm.
- De hát elég nagy ez a ház, Anja, mindannyian elférünk benne, miért kellene elköltöznöd?
- Oké, nem egyszerűen elköltözöm, hanem New Yorkba költözöm.
- Hogy mit csinálsz? – a teáscsésze hangosan koppant a csészealjon, Lady Catherine kis híján az újságot is elejtette a kezéből.
- New Yorkba költözöm – ismételte meg Anja a kijelentést, amely nemcsak a reggel békés hangulatát tette semmivé, de szülei lelki békéjét is porrá zúzta.
- De Anja, valamivel közelebb nem lehetne? New York a világ másik felén van!
- Éppen azért megyek oda, mert a világ másik felén van, ahol nem ismer senki, ahol nem zaklatnak fotósok abban a pillanatban, ahogy kiteszem a lábamat a házból, és ahol a magam erejéből érvényesülhetek.
Anja szülein mély megrendültség látszott. Megpróbálták feldolgozni azt az információt, hogy a lányuk megint elmegy. Tíz hosszú évet vártak arra, hogy újra együtt legyen a család, és ez a tíz év nem kevés áldozatot kívánt Anja szüleitől, csak úgy voltak erre képesek, hogy tudják, Anja érdekeit szolgálja, hogy a lehető legjobb képzést kapja. Ezért küldték őt Svájcba, és ezért nem tiltakoztak, amikor Anja érettségi után Párizsban, a Sorbonne-on akart továbbtanulni. De úgy hitték, ennek most már vége, és London eléggé nagy város ahhoz, hogy Anja megtalálja a számítását. Természetesen nem is kellene dolgoznia, ha nem akarna, de Anját a szülei nem úgy nevelték, hogy ne akarjon. Édesapja egy médiakonzorcium elnöke és egyik tulajdonosa is volt egyben, édesanyja pedig számos jótékonysági alapítvány munkáját segítette nagy odaadással. Lord Andrew arra számított, hogy Anját maga mellé veheti médiavállalkozásainak valamelyikében. Idővel belátták, hogy Anja hajthatatlanul ragaszkodik az elképzeléseihez. Amikor Lord Andrew megtudta, hogy a lánya a The New York Timesnál szeretne dolgozni, azonnal felajánlotta, hogy beszél a lap főszerkesztőjével, ha kell, a tulajdonosokkal is, de ezt Anja felháborodva utasította vissza. Igyekezett megértetni az apjával, hogy a rangja és a szülei segítsége nélkül szeretne karriert csinálni, és ha nem is győzte meg az édesapját, annyit legalább elért, hogy – egy időre legalábbis – eltekintett a protezsálástól. Mindezek után szüleit gyakorlatiasabb kérdések foglalkoztatták: pontosan hol, milyen körülmények között is szeretne lakni Anja. Mivel a családnak New Yorkban nem volt kastélya, de még egy apartmanja sem, felvették a kapcsolatot a legjobb ingatlanügynökséggel, és lakást kerestettek Anjának, akinek egyetlen kérése volt: amennyire lehet, maradjon inkognitóban a személye. Az ingatlanügynökség profi munkát végzett, egy hét alatt talált egy Anja kívánságainak megfelelő, két hálószobás lakást Manhattan központjában. Anja nem kis harcot vívott a szüleivel azért, hogy ne akarjanak a társadalmi státuszának megfelelőbb ingatlant bérelni. Hiába lakott Anja az egyetemi évek alatt Párizsban is egy egyszerű, két hálószobás lakásban a barátnőjével, szülei most újra győzködni kezdték arról, hogy egy hercegnőnek az általa választottaknál elegánsabb körülmények között kellene élnie. Anjának elég volt, hogy a lakás jó környéken van, a ház tiszta és korszerű. A legfontosabb feltétel tehát adott volt: fedél a feje fölött. Anja nem szívesen költözött volna be egy szállodába, mivel New York-i tartózkodását nem néhány hetesre tervezte, az első pillanattól kezdve otthon akarta érezni magát a városban, egy lakásban, amelyet idővel az otthonának tekinthet majd.
Fárasztó, de eseménytelen repülőút után, helyi idő szerint hajnali 5 órakor szállt le a British Airways 512-es számú, New York-i járata a JFK repülőtéren. Anja kimerülten szállt le a gépről. A tranzitban gyorsan végzett, és a felkelő nap sugarainak fényében repítette a taxi a Holloway Avenue 1521-hez, leendő otthona felé. Gyermeki lelkesedéssel és kíváncsisággal nézte az elsuhanó képeket, a felhőkarcolókat, érezte a város lüktetését, hiszen New York sohasem alszik. Közel egy óráig tartott, amíg a legendás Yellow Cab a repülőtérről a házhoz szállította Anját. Amint a taxi elhajtott, a lány alaposan szemügyre vette az épületet, és tetszett, amit látott. Modern épület tárult a szeme elé, nyolcszintes csupán, amit otthonosnak érzett, mert nem szívesen költözött volna egy felhőkarcolóba. Az épületen szögletes vonalak és lágy ívek váltották egymást. Néhány percnyi nézelődés után a bejárathoz indult.
- Jó reggelt! Miben segíthetek? – lépett hozzá egy szimpatikus fiatalember. Anjának eszébe jutott, hogy a házban portaszolgálat is működik.
- Jó reggelt, Anja Hamilton vagyok, és a 321-es számú lakás az enyém.
- Természetesen, Ms. Hamilton, kérem, fáradjon utánam, máris odavezetem! – mosolygott a portás, a kitűzőjén olvasható név szerint Robert Owens. – A csomagjaival ne fáradjon, kérem, Ön után viszem, miután megmutattam Önnek a lakást és átadtam az kulcs szerepét betöltő mágneskártyákat.
- Köszönöm, Mr. Owens – mosolygott Anja megkönnyebbülten, hogy minden ilyen simán megy. A lifthez sétáltak, majd a harmadik emeleten egy kellemesen megvilágított folyosóra értek. A folyosón zöld növények voltak. A portás az egyik ajtóhoz lépett, és egy kártyával kinyitotta, majd szélesre tárta Anja előtt. Az ajtón át Anja egy tágas előszobába lépett, melynek végén barátságosan berendezett nappalit látott, amelynek hatalmas ablakain csak úgy ömlött be a fény. A függőnyöket elhúzva a nappaliból egy kis teraszra lépett.
- Elbűvölő a kilátás – mondta.
- Valóban az – erősítette meg a portás is. – Az épületet gondozott kert veszi körbe, melyben egy kis tó is helyet kapott.
- Nem akarom feltartani – szólt Anja mosolyogva -, biztosan megtalálok mindent egyedül is.
- Akkor máris hozom a csomagjait – fordult sarkon Robert Owens, és elsietett. Percek teltek csak el csupán, Anja még mindig a kilátásban gyönyörködött, amikor a csomagjai megérkeztek. Anja a tárcájából néhány papírpénzt vett elő, és hálásan a portás felé nyújtotta, mire a fiatalember megköszönte, de elhárította a borravalót, majd az ajtót becsukva maga után távozott, Anja pedig elindult felfedezni, milyen meglepetéseket tartogat még a lakása. Először a nappaliban nézett alaposabban körül: a berendezést otthonosnak, barátságosnak találta, külön örült annak, amikor egy olvasósarkot is felfedezett, mert imádott olvasni, és a kényelmes rattan fotel a lábtartóval olvasásra csábított. A nappaliból nyílt az egyik hálószoba, a franciaágy rendkívül kényelmesnek tűnt, a színek nőiesek voltak ugyan, de nem túlzóan zavaróan azok. A másik hálószoba az előszobából nyílt, Anja kívánságának megfelelően dolgozószobának rendezték be. A következő helyiség a fürdőszoba volt, mely valóban szobányi méretével minden igényt kielégített. Már csak a konyha maradt hátra, és ez a helyiség nagyon fontos volt Anjának, aki a párizsi évek alatt megtanult főzni, és ha csak lehetősége nyílt rá, örömmel főzött magának, vagy a barátainak. Elégedett lehetett a konyhával is, praktikusan és kényelmesen rendezték be. – Most már csak arra vár mindez, hogy elhelyezzek néhány apróságot, emlékeket, dísztárgyakat, amitől ez a szépen berendezett lakás egyéniséget kap, és valóban otthonos lesz – gondolta Anja, majd a konyhába ment. A szekrényeket nyitogatva örömmel látta, hogy azokat feltöltötték mindennel, amire az első néhány napban szüksége lehet. Anja kívánságainak megfelelően kedvenc kávéfőzőjéből is bekészítettek a konyhába egyet, így néhány perc múlva már egy csésze gőzölgő kávéval a kezében sétált vissza a teraszra. – Hello, New York, megérkeztem, és itt végre boldog leszek! – gondolta, és hiába a repülőgépen töltött éjszaka, az időeltolódás, a mosoly nem akart eltűnni az arcáról!

2010. augusztus 8., vasárnap

A szerelem New Yorkba érkezik - 3.



A Heathrow – mint Európa legforgalmasabb repülőtere - aznap is rendkívül zsúfolt volt, amikor Anja Gaby gépének érkezését várta. Elgondolkodott ugyan azon, hogy a sofőrt küldi ki Gaby elé a repülőtérre, de annyira várta már a barátnőjét, hogy végül nem mondott le arról az örömről, hogy ő fogadhassa az érkezőt, és aznap Anjára mosolygott a szerencsecsillaga, mert a Heathrow-n egyetlen fotóssal sem találkozott. Igaz, mindent meg is tett azért, hogy lehetőség szerint ne ismerjék fel: homokszínű nadrágkosztümben és télikabátban, kalapját a szemére húzva várakozott, és aggódott is kicsit, mert a sűrű hóesés miatt késtek a járatok. Anja a tömegen nem is csodálkozott, karácsony előtt tíz nappal ez érthető volt, hiszen téli szabadságukra készülve sokan utaztak haza a világ minden tájára. Gaby gépe végül időben érkezett. Anja széles mosollyal ölelte magához barátnőjét.
- Hosszú volt ez a fél év – mondta Gaby -, különösen az után, hogy előtte évekig együtt töltöttük szinte minden napunkat.
- Nekem is hiányoztál! Gyere, menjünk az autóhoz, sűrű lesz a forgalom befelé.
A forgalom valóban sűrű volt, ezért csendben autóztak, mert Anjának nagyon kellett figyelnie a vezetésre. Nem csak a forgalom volt nagy, hanem az egyre erősödő havazás is nehezítette a közlekedést. Egy óra múlva parkoltak le a belgraviai ház előtt. Anja szülei nem voltak otthon, ezért a lányok Anja lakosztályába mentek. Néhány perc múlva már a kandalló előtt ülve itták az illatos teát. A már zuhogó hó a pattogó tűz mellől nézve gyönyörű volt, a tea átmelegítette őket.
- Mi újság Párizsban? – tette a csészéjét az asztalra Anja.
- Párizs a régi – nevetett fel Gaby, - és a párizsiak is olyanok, mint eddig. Apropó, párizsiak: Christian a csókjait küldi neked!
- Akár vissza is viheted neki – mosolygott Anja. – Úgy vettem észre, hogy tetszik neked Christian, így aztán nem esne nehezedre átadni a csókokat.
- Miért ne tetszene – viccelődött Gaby -, hiszen magas, charme-os, gazdag, régi nemesi család sarja, és egyetlen hibája van csupán: érted bolondul.
- Nos, ezen nem segíthetek, de tudom, Gaby, te is jó néhány szívet összetörtél már, és nem sokáig leszel egyedül most sem. Philippe már biztosan rájött, milyen bolond volt, hogy hagyott téged elmenni.
- Nem érdekel, Philippe mire jött rá, vagy mire nem, annak már vége, és most kifejezetten élvezem a függetlenséget. Nem jött még el az én időm, bár a szüleim egyre inkább szeretnének férjhez adni. De mi a helyzet veled?
- Semmi, attól tartok – töltötte újra a csészéket Anja. – Téged azért nem féltelek, nem olyan fából faragtak, hogy bárki is rád kényszeríthessen bármit, amit te nem akarsz. Én sem törekszem mindenáron arra, hogy férfi legyen mellettem, és az én szüleim egyelőre jobban élvezik azt, hogy tíz év után végre hazatért a lányuk, minthogy ilyesmivel foglalkozzanak.
- Te mázlista! Olyan szabadságot élvezel, amiről a legtöbben nem is álmodhatunk. Teljes szülői támogatás, szerető családi háttér, de senki nem akarja megszabni neked, hogy mihez kezdj az életeddel.
- Ez igaz – gondolt Anja hálás szívvel a szüleire. – Annál nagyobb gondot jelent ez nekem, mármint hogy nem tudom, mihez is kezdjek most magammal.
- A paparazzi-támadásoknak vége?
- Dehogy van vége! – tett néhány újságot barátnője elé Anja. – Én komolyan nem értem, mi olyan érdekes bennem, hogy hónapok óta képtelenek leszállni rólam!
- Mondd, Anja, néztél mostanában tükörbe? Gyönyörű vagy, egy valódi hercegnő, az arisztokrácia legmagasabb köreiből, aki izgalmas pletykát indított útjára akaratlanul is azzal a bizonyos ölelkezős estével Williammel. Egyébként az szuper lehetett! – ábrándozott el Gaby. – Téged tényleg nem érdekel Will? Vele én is szívesen találkoznék!
- Azért az nem olyan egyszerű, még nekem sem. William egyébként most nincs Londonban, a karácsonyi ünnepeket mindig a királynő balmorali birtokán tölti az egész királyi család, és Will már ott van az apjával. Hogy a kérdésedre válaszoljak, nem, soha nem éreztem romantikus vonzalmat William iránt.
- Anja, celebritás lettél, akár akarod, akár nem.
- Márpedig én nem akarom! – jött indulatba Anja. – Soha eszembe sem jutott, hogy az újságok címlapjain akarjak szerepelni, pláne nem így.
- Van már valamilyen elképzelésed arról, hogyan akarod ezt megakadályozni?
- Ami azt illeti, van, és tőled kaptam az ötletet.
- Nocsak! – lepődött meg Gaby. – És szabad tudnom, hogy milyen zseniális ötletet adtam neked?
- Persze. Amikor utoljára beszéltünk telefonon, te azt mondtad, hogy a világ másik oldalára kellene mennem, ahol nem ismernek. Úgy gondolom, New York eléggé messze van Londontól.
- New York? – hökkent meg a barátnője. – Te New Yorkba akarsz menni?
- Igen – bólintott Anja. – Először az Északi sarkra gondoltam, de ott túl hideg van, és én nem szeretek fázni. Viccet félretéve, sokat gondolok mostanában a párizsi, gondtalan életemre, ahol senkit nem érdekelt, ki vagyok, szabadon élhettem úgy, ahogyan bárki más. Ráadásul nagyon is megszoktam a függetlenséget.
- És mihez kezdenél New Yorkban?
- Mondjuk, hasznát vehetném végre a diplomáimnak. Nem azért tanultam eddig, hogy legyen két szép papírom, amit bekeretezve kiakaszthatok a falra.
- Konkrétabban?
- The New York Times.
- Tessék? Te a New York Timesnál akarsz dolgozni? Anja, ha valaki, akkor én pontosan tudom, milyen okos vagy, és nem állítom, hogy nem lennél képes megállni a helyedet, de a Times nagy falatnak tűnik.
- Gaby, én nem főszerkesztői státuszra gondoltam, legalábbis nem azonnal – kuncogott Anja. – Tisztában vagyok azzal, hogy gyakornoki állást kell megpályáznom, és hosszú út vezet odáig, amíg a nevemet egy újságcikk szerzőjeként olvashatod. De egyszer, valahol el kell kezdeni, és nekem gyermekkori vágyam az újságírás. Keresve sem találhatnék jobb helyet a New York Timesnál.
- És mit szólnak majd ehhez a szüleid?
- Hát ez az, ami a legnagyobb gondot jelenti számomra is. Sokáig voltam távol, és tudom, anyáék mennyire örültek annak, hogy hazajöttem, és biztosan nem számítanak arra, hogy el akarok költözni…
- Gabrielle! – nyitott be az ajtón Lady Catherine, és ölelésre nyújtotta a karjait. Gaby mosolyogva viszonozta az ölelést, nagyon kedvelte Anja édesanyját. – Sajnálom, hogy nem voltunk itthon, amikor megérkeztél, és nem üdvözölhettünk. Elhelyezkedtél már?
- Mi is csak egy fél órája érkeztünk meg, Catherine, és forró teával melengettük magunkat eddig.
- Igaz, ami igaz, nagyon hideg van kint – borzongott meg az asszony. – A kék lakosztály most is a tiéd, ha megfelel.
- Köszönöm, mylady – hajbókolt mókásan Gaby. – Imádom a kék lakosztályt, nagyon örülök annak, hogy itt lehetek.
- Lányok, ha Gabrielle felfrissítette magát, koktélra várunk benneteket a szalonban – búcsúzott a hercegné.
- Imádom Londont, imádom a szüleidet, a kék lakosztályt is imádom – áradozott Gaby, és a két lány felhőtlen örömmel bolondozott, úgy, mint régen, Párizsban. 
Gaby londoni látogatásának nyolc napja villámgyorsan eltelt. A lányok igyekeztek jól kihasználni a rendelkezésükre álló időt. Sétáltak London hólepte utcáin, gyönyörködtek a karácsonyi díszkivilágításban, kirakatokat nézegettek, tobzódtak az üzletek ünnepi kínálatában. Az Oxford Streeten nem volt olyan üzlet, ahová be nem mentek volna, és ha már ott voltak, biztosan találtak valami apróságot, amit nem lehetett otthagyni, ami nélkül nem élet az élet, tehát megvették. A Harrods ezen a télen is különleges, egyedi díszbe öltözött, ahol csak kószálni is igazi élvezetet jelentett. 
A London Eye kékes derengésbe burkolózott a hozzá vezető utat szegélyező fákon elhelyezett fényfüzérektől, eldugott kis terek feldíszített fenyőket rejtettek, és szinte megállás nélkül hullott a hó, fehér lepelbe borítva a várost. Elvarázsolt, mesebeli hangulatától szinte megrészegültek a lányok, önfeledten, vidáman töltötték napjaikat, és Anja gondjai is mintha messzire szálltak volna. 
Ebben a néhány napban nem foglakozott a jövőjével, nem érdekelték az időről időre feltűnő fotósok sem, szinte kislányos lelkesedéssel adta át magát a közelgő karácsony varázslatának. Mikor Gaby vakációja véget ért, szomorúan búcsúztak el egymástól a Heathrown, mert nem tudták, a búcsú mennyi időre szól, melyiküknek hogyan alakul az élete, mikor találkozhatnak ismét. A karácsony Anjáéknál valódi örömünnep volt, néhány napot Gloucesterben töltött a család, a Hamiltonok ősi kastélyában, mint minden évben ilyenkor. 
A szűk körű családi eseményeket nagyobb társasági események váltották, és Anja szinte észre sem vette, hogy elrepült az idő, máris visszatértek Londonba és a szilveszteri partyra készülődtek. Kénytelen-kelletlen Anja is visszatért a realitások talajára, és tudta, ha menni akar, nem halogathatja már sokáig, hogy erről a szándékáról a szüleit is tájékoztassa. – Új év, új élet – gondolta, és lélekben már készen állt arra, hogy valóra is váltsa az elképzeléseit.

* * * * *

Gabrielle Mercier

2010. augusztus 7., szombat

A szerelem New Yorkba érkezik - 2.

Lady Anja Hamilton június 12-én került a sajtó érdeklődésének középpontjába, a királynő, II. Erzsébet hivatalos születésnapján. A királynő ugyan április 21-én született, mivel azonban áprilisban a kiszámíthatatlan időjárás nem kedvez a garden partyknak és szabadtéri felvonulásoknak, a születésnapi ünnepségét mindig június második szombatján tartják. Így volt ez idén is, és Anja a családjával együtt meghívást kapott a királyi ünnepségre. Ez megtiszteltetés volt, de nem volt különösebben izgalmas esemény, annál inkább az esti buli, melyen a királynő természetesen már nem volt jelen. William és Harry hercegek ugyanis minden alkalmat megragadnak a bulizásra, így uralkodójuk és nagymamájuk hivatalos születésnapja is remek apropót jelentett arra, hogy kirúgjanak egy kicsit a hámból. A kensingtoni Boujis Night Clubba csak klubtagok léphetnek be, kivételes esetben a tagok meghívott vendégei. Anja örömmel fogadta el William meghívását a partyra, annál is inkább, mert régen találkozott utoljára a hercegekkel, akikkel szinte együtt gyerekeskedett. A bulival nem is volt semmi gond, Anja remekül érezte magát, Willel és Harryvel felszabadultan bolondoztak, táncoltak. A probléma másnap délben jelentkezett, amikor Anja az átmulatott éjszaka után némi fejfájással küszködve megjelent a belgraviai ház ebédlőjében. Édesanyja meglehetősen hűvösen tekintett rá, édesapja pedig helytelenítően csóválta a fejét, miközben jelezte a személyzetnek, hogy hozhatják az előételt.
- Kellemesen telt az éjszakád? – kérdezte a lányát Lady Catherine, miközben kanalát a spárgakrém levesbe merítette.
-  A party nagyon jó volt, csak most fáj a fejem egy kicsit – panaszolta Anja. – Talán az utolsó koktélt már nem kellett volna meginnom.
- Talán a többit sem – szólalt meg Lord Andrew is. – Ezt a koktélokkal magyarázod? – csúsztatta oda lánya elé a The Sunt. Anja kissé meglepődött, mert szüleinek nem volt megszokott olvasmánya a legnagyobb példányszámú pletykalap, de akkor lepődött meg igazán, amikor a címlapra pillantott: „Will lecserélte Kate-et? Mi lesz a királyi esküvővel?” – olvasta, majd a harsány főcím alatt saját magát pillantotta meg, amint rövid, füstszínű, csillogó koktélruhájában az Egyesült Királyság trónjának várományosához simul, aki meghitt mozdulattal öleli át. „William herceg az öccsével és az arisztokrácia néhány kiváltságos képviselőjével a kensingtoni Boujis Night Clubban töltötte az éjszaka nagy részét, és amint a képek is igazolják, nem a menyasszonya, Kate Middleton társaságában partyzott. A fotókon szereplő bájos ifjú hölgy informátorunk szerint Lady Anja Hamilton, Gloucester hercegének lánya, aki hosszú távollét után nemrég tért vissza Londonba, és úgy tűnik, magasra törő ambíciói vannak…” Anja hitetlenkedve tette le az újságot.
- De hát nem gondolhatjátok komolyan, hogy bármi is lenne közöttünk Willel, vagy hogy én bármit is akarnék Willtől? Az ég szerelmére, Will nekem olyan, mintha a testvérem lenne! – csóválta a fejét, és szomorúan nézett a szüleire. – Semmi nem történt, csak táncoltunk. Kate influenzás, nem jöhetett el este, mi pedig csak jól éreztük magunkat, mint régi barátok!
- Anja, hát persze hogy nem hisszük – állt fel az asztaltól az édesapja, és a lányához lépve kezét a vállára tette -, de lásd be, ezek a fotók meglehetősen félreérhetőek, és attól tartunk, kellemetlenségeid lehetnek miattuk.
- Ha lesznek, hát lesznek – emelte fel büszkén a fejét Anja -, nekem nincs semmi szégyellnivalóm, nem tettem semmi rosszat, és ami a legfontosabb, Kate is tudja, hogy sohasem kezdenék ki Willel! Egyébként pedig minden csoda három napig tart, holnaputánra már senkit sem fog érdekelni ez az egész.
- Irigylem az optimizmusodat – ingatta a fejét az édesanyja -, de te is tudod, hogy ez nem így működik. Bár igazad lenne, lányom!
- Szót sem érdemel többet ez az egész! – látott hozzá a leveséhez Anja is, bár már nem igazán volt étvágya, de bármi jobb volt, mint az előző beszélgetést folytatni. Szülei nem erőltették a témát tovább, de aggodalmuk és a feszültség szinte tapintható volt az ebédlőben.
Hogy pontosan milyen következményei lehetnek annak, ha a The Sun címlapjára kerül az ember, arra másnap délelőtt döbbent rá Anja, amikor vásárolni indult, a szülei házassági évfordulójára rendezett díszvacsorára akart új ruhát. Anja a Chanel Boutique-ba igyekezett, Mayfairbe, az Old Bond Streetre. Odafelé még nem is volt semmi probléma, de a jelek szerint már a Chanel sem a régi, legalábbis ami a személyzetet illeti: amíg Anja a ruháját próbálta, valamelyik Sun-rajongó alkalmazott felhívta a lapot, és az üzletből kilépve Anja fényképezőgépekkel és mikrofonokkal találta szemben magát.
- Lady Hamilton, szerelmi kapcsolat van Ön és William herceg között? …  Kérem, hercegnő, mondja el, mióta ismerik egymást Williammel! … Elmarad William és Kate Middleton esküvője? … Futó románcról, vagy komolyabb kapcsolatról van szó? … Egyetért azzal, hogy egy hercegnő jobban illik egy herceghez, mint egy polgárlány? … Mik a terveik Williammel? – Anja csak kapkodta a fejét, rémülten nézte a fotósokat és újságírókat. Fogalma sem volt, mit mondhatna, vagy akár hogy jól teszi-e egyáltalán, ha megszólal. Sarkon fordult tehát, és visszament a szalonba, ahová a Chanel biztonsági őrei nem engedtek be senkit. Leroskadt egy kecses kanapéra, és felhívta az édesapját, aki azonnal a lányáért küldte a sofőrt. A szalonnak szerencsére volt hátsó kijárata, Mark Robbins, a Hamilton család sofőrje ott állította le az autót, és kimenekítette Anját a butikból. Hazatérve a lány feldúltan mesélte a szüleinek, mi történt vele. Szülei, bár megértőek voltak, nem bíztathatták Anját semmi jóval. És ez még csak a kezdet volt. Aznap délután William is felhívta a lányt.
- Felség! – szólt viccelődve a telefonba Anja, mert a kijelzőn felismerte a hívó telefonszámát.
- Hercegnő! – érkezett a válasz, de William most nem nevette el magát, ahogyan egyébként szokta. – Van egy kis gondunk!
- Kérlek, Will, nehogy azt mondd, hogy Kate féltékeny!
- Természetesen nem, de rajtunk kívül talán Kate az egyetlen, aki pontosan tudja, mi a helyzet. Ma reggel még Harry is azzal fogadott, hogy nem csináltam rossz cserét.
- Harry nem nagyon kedveli Kate-et?
- Én sem nagyon kedvelem Chelsea-t, úgyhogy kvittek vagyunk.
- Will, nagyon sajnálom…
- Ne mondd ezt, hiszen nem tehetsz semmiről! Engem legalább megvéd a királyi család és Kate, de téged szét fognak szedni az újságírók és a paparazzik. Erről jut eszembe: holnap délután szűk körű sajtótájékoztatót tartunk, ahol Kate és én megpróbáljuk megnyugtatni a felzaklatott sajtót, hogy az eljegyzésünk még mindig létezik.
- Ez remek, remélem, megoldja a helyzetet. Will, köszönöm, hogy felhívtál, üdvözlöm Kate-et és jobbulást kívánok neki!
Anja mosolyogva tette le a telefont. A barátság Williammel sokat jelentett számára, és tényleg azt hitte, hogy most már minden rendben lesz, az újságírók leszállnak róla, találnak maguknak másik szenzációt. Reményeiben azonban csalatkozni kényszerült, mert bár Prince William és Kate Middleton megtartották a sajtótájékoztatót, és a konzervatív lapok valóban nem foglalkoztak tovább ezzel a témával, a The Sun és néhány egyéb bulvárlap csak igyekezett továbbra is életben tartani a William és Anja kapcsolatáról szárnyra kelt pletykát. De itt még semminek nem volt vége, sőt, éppen csak elkezdődött Anja vesszőfutása. 
A következő problémás helyzet akkor állt elő, amikor Anja egy fogadáson hisztérikus vén tehénnek titulálta Lady Crowleyt, mely megállapítás miatt Anja szülei később magyarázkodni kényszerültek, bár a jellemzéssel egyébként egyetértettek. A problémát igazából az jelentette, hogy Lady Crowley unokahúga ismer valakit a The Sunnál, és elmesélte neki ezt a felháborító eseményt. Több se kellett a lapnak, a fogadást követő második napon már megint minden bulvárlap Anjával volt tele. Nem egyértelműen elítélő cikkek voltak ezek, hiszen némelyik dicsérte Anja bátorságát, szókimondását, üdítő, frissítő jelenségnek tartották, aki nem fél kimondani, amit gondol, és megmozgatja egy kicsit az arisztokrácia állóvizét, de mindent egybevetve azért jobb lett volna, ha nem jelennek meg. És innét már nem volt megállás: a fotósok és újságírók követték mindenhová Anját, szinte minden lépéséből hír lett: ha elment valahová, vagy ha nem ment el, ha vásárolt valamit, vagy ha nem vásárolt semmit, hogy milyen a ruhája, cipője, sminkje… Diana hercegnő halála óta most először Anjában látta meg a lehetőséget a sajtó, hiszen szép volt és fiatal, elegáns, igazi kékvérű arisztokrata, valódi hercegnő, és mégis valahogy más, mint a többi, az ő társadalmi osztályába tartozó nő. Az első újságcikkek óta már hat hónap telt el így, és nem csoda, hogy Anjának elege lett abból, hogy ki sem mozdulhat a házból anélkül, hogy legalább egy kamera meg ne jelenne, de arról fogalma sem volt, hogyan szabadulhatna meg mindettől, egészen addig, amíg Gaby bogarat nem ültetett a fülébe azzal a bizonyos mondattal…

* * * * *
Prince William és menyasszonya, Kate Middleton