2011. január 15., szombat

A szerelem New Yorkba érkezik - 11.

A következő hét olyan volt, mint egy lázálom. Michael megállás nélkül dolgozott, a napok túlnyomó részét a Fehér Házban töltötte, Anja pedig ki sem mozdult a hotelszobából, bár ezt jelen körülmények között egyáltalán nem bánta. Michael készítette az interjúkat, Anja pedig a háttér információkat derítette ki, kutatásokat végzett, és tartotta a kapcsolatot, forró dróton a Times-al. Hat nap telt el úgy, hogy Anja és Michael szinte csak telefonon beszéltek. A nap huszonnégy órájából több mint húsz telt munkával, de olyan is volt, hogy mind a huszonnégy óra. Ez a csúcstalálkozó a világpolitika legnagyobb eseményének számított, amelynek minden perce iránt óriási érdeklődés mutatkozott, és ezt az érdeklődést a New York Times igyekezett maradéktalanul kielégíteni. Anja halálosan kimerült volt, de közben nagyon élvezte az intenzív munkát, és azt, hogy végre hasznát vehette a Sorbonne-on tanultaknak. A nyelvtudását is alaposan kihasználhatta, amikor a csúcstalálkozón részt vevő országokból kellett információkat szereznie. Michael is élvezte azt a felfokozott idegállapotot, amivel ez a munka járt, és azt, hogy úgy emelkedett meg az adrenalin szintje, hogy munka közben nem lőttek rá, és nem kellett menekülnie sem. Amikor volt egy-egy üres perce arra, hogy megigyon egy kávét, vagy lezuhanyozzon, eszébe jutott, milyen körülmények között végezte a munkáját Irakban, vagy Afganisztánban, és rájött, hogy egyáltalán nem hiányzik neki az a fajta feszültség. Évekig élt és dolgozott minden nap életveszélyben, veszített el barátokat, tömegével látott meghalni embereket, és nem akart oda visszamenni, soha többet. Megtette, amit megtehetett, sokszor bánta, hogy nem tehet többet, és közben körvonalazódni kezdett a fejében egy humanitárius akció terve is. Egyelőre azonban nem ért rá kidolgozni ezt a tervet, enni és aludni is csak ritkán és keveset tudott. Gondolatai azonban néha elkalandoztak, és olyankor Anja jutott az eszébe. Hiányzott neki a lány, amikor az éjszaka közepén néhány rövid órára visszajutott a szállodába, többször érzett késztetést arra, hogy bekopogjon Anja szobájába, de mégsem tette. Arra gondolt, biztosan a lány is kimerült, és nem is tévedett. Anja a hotelszobába zárkózva ugyanolyan keményen dolgozott, mint Michael a csúcstalálkozó forgatagában. Kannaszámra öntötte magába a kávét, naponta többször lezuhanyozott, hogy ébren tudjon maradni, és folyamatosan az interneten bújta, vagy telefonált. Így telt el hat teljes nap az életükből. A hetedik napnak Anja és Michael már úgy kezdhetett neki, hogy végre vége, minden küldöttség hazautazik, és ők is visszatérhetnek New Yorkba. A repülőtérre azonban külön mentek ki, mert Michaelnek még akadt egy kis elintéznivalója indulás előtt.
Anja kíváncsian nézett körül a tranzitban, és némiképp csalódottan vette tudomásul, hogy nem találta, akit keresett. Egy könyvvel a kezében a kapuhoz közel leült, és olvasni kezdett.
- Hello, idegen! Egy hete nem láttalak, gondolkodtam is, megismerlek-e még – szólította meg egy kellemes férfihang. – Azután megláttalak, és tudtam, hogy ezt az arcot nem lehet elfelejteni!
- Hello! – nézett fel mosolyogva Anja könyvből. – Már azt hittem, nélküled száll fel a gép.
- Nincs olyan szerencséd! – évődött rendületlenül mosolyogva Michael, és Anja látta, hogy a kimerültség árkokat rajzolt a férfi szeme alá. A társalgásukat könnyebbé tette, hogy a közös munka közben tegeződni kezdtek, ettől érezhetőbben közvetlenebbé is vált közöttük a kapcsolat.
- Túléltük, végre vége! – sóhajtott fel Anja, majd szedelődzködni kezdett, mert beszálló kapuhoz szólították őket. Mivel sem időjárási probléma, sem más fennakadás nem hátráltatta a járatukat, így a gép pontosan felszállhatott, majd alig több mint egy óra múlva landoltak is a JFK-n. Ezt az egy órát viszont nem végigbeszélgették, hanem végigszunyókálták, mindketten. A repülőtéren Michael még megvárta, amíg Anja elhajt egy taxiban, majd hazafelé vette az irányt. Egy kiadós alvásra volt szüksége mindkettőjüknek, s mivel a szerkesztőségbe csak két nap múlva kellett bemenniük, erre meg is volt minden esélyük.

Amikor kedden reggel Anja megérkezett a szerkesztőségbe, alig jutott el az asztalához, annyian állították meg, gratulálva a csúcstalálkozón elvégzett munkájához, mert bár az interjúk és a cikkek Michael neve alatt jelentek meg, a lapnál sokan tudták, hogy Anja is rengeteget dolgozott a tudósításokon. A gratulálók közül Amber mentette ki Anját, aki Ms. Ritter üzenetét hozta: az Igazgatónő az irodájába kérette. Ms. Ritter irodájába lépve egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy Michael is ott volt. Daniel Black jelenlétén sem lepődött meg, de ennek nem is örült annyira.
- A csúcstalálkozóról készült tudósítások nagy sikert arattak – lépett Anjához mosolyogva az Igazgatónő. – A lap eladási adatai emelkedő tendenciát mutatnak, és az online kiadást is többen olvasták az elmúlt héten, mint eddig. Gratulálok mind a kettőjüknek, jó csapatot alkotnak! – Ms. Ritter szavait nem mindenki fogadta kitörő örömmel, a hírszerkesztőség feje olyan arckifejezéssel ült, mintha citromba harapott volna. Bár Michaelt kedvelte, az újság pedig nagyon fontos volt a számára, azt nem bánta volna, ha Lisa Hamilton nem veszi simán ezt az akadályt. Anja viszont örömmel fogadta az elismerő szavakat. Néhány percig még beszélgettek Ms. Ritterrel, eközben az Igazgatónő arra bíztatta Anját és Michaelt, hogy gondolkodjanak egy közös projekt lehetőségén. Miután Ms. Ritter elbocsátotta őket, Michael elkísérte Anját az asztalához, ahol az asztalt uraló, fekete vázában pompázó, óriási csokor rózsát egyszerre vették észre. Anja kérdőn Michaelre nézett, és a férfi értette a ki nem mondott kérdést, de csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem ő küldte a virágokat.

- Talán van benne kártya – szólt Michael. Anja meg is találta a kísérő lapocskát.
- Egy kedves, régi barát küldte – szólt, majd a megcsörrenő telefonért nyúlt. Mivel a beszélgetés hosszúnak ígérkezett, Michael intett Anjának, és elhagyta a hírszerkesztőséget. Amint a telefont letette, Anja újra a kártya után nyúlt. „Amióta megláttam, csak önre tudok gondolni. Kérem, fogadja hódolatom jeléül ezeket a virágokat! Szépségük csak halvány mása az ön szépségének! Eric Evans”. Anja meglehetősen zavarban volt. Nem volt ugyan véleménye Evansről, sem jó, sem rossz, röpke társalgásuk után nem is lehetett, de Michael nagyon határozottan állította, hogy a férfi tisztességtelen. Anja viszont mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga alakítson ki véleményt másokról. Néhány pillanatig gyönyörködve a virágokban, úgy döntött, hogy nem foglalkozik tovább ezzel a kérdéssel, és belevetette magát a munkába.
- Lisa, még nem is találkoztunk, amióta visszajöttél! – állt meg Amber Anja asztala mellett. Muszáj meginnod velem egy kávét a kantinban, és közben elmesélned, mi minden történt veled Washingtonban!
- Akkor az nem lesz egy tartalmas beszélgetés – nevetett Anja Amberre, és elindultak a kantin felé. A kávéval a kezükben egy sarokasztalhoz ültek.
- Szóval, milyen volt?
- Mi milyen volt?
- Washington, a Fehér Ház, az Elnök, Michael…
- Amber, sem Washingtont, sem a Fehér Házat, sem az Elnököt nem láttam, de jószerével még Michaelt sem.
- Hát ezt hogy csináltad?
- Egész héten a hotelszobámba zárkózva a telefonon és az interneten lógtam. Ez a műsor nem rólam szólt, itt Michael volt a fő műsorszám, én csak a háttérmunkákat végeztem.
- És eszedbe sem jutott, hogy egy-egy interjúra, vagy fogadásra te is elmenj? Én biztosan nem hagytam volna ki!
- Ez Michaelnek sem volt szórakozás, nem csak nekem. Hihetetlenül fárasztó volt az egész, ha volt egy-két szabad percem, a zuhanyozóig mentem csak el, friss kávét rendeltem, vagy bezuhantam az ágyba – adott kitérő választ Anja, hiszen Ambernek nem mondhatta el, hogy számára gyakorlatilag létkérdés volt a szálloda biztonságos közegében maradni.
- És Michael?
- Mi van Michaellel?
- Hát éppen ez az, mi van vele? Mielőtt elutaztatok, egy kanál vízben meg tudtad volna fojtani, most pedig nagyon barátságosan beszélgettetek az asztalodnál.
- Tisztáztunk néhány félreértést, ennyi történt, semmi több – hűtötte le Amber várakozásait Anja.
- Szóval kiderült róla, hogy nem az az elvetemült gazember, aminek tartottad?
- Valóban nem az, de ha hiszed, ha nem, mi csak ugyanabban a városban töltöttük az elmúlt hetet, gyakorlatilag nem is találkoztunk – mosolygott Anja, és közben arra gondolt, hogy még Amberrel sem kell feltétlenül megosztania a Michaellel közös vacsorájuk hírét. Semmi szükség arra, hogy Amber kombinálni kezdjen, így is elég élénk a fantáziája.
- És itt történt valami érdekes?
- Semmi különös, azt leszámítva, hogy Black talán még a szokásosnál is elviselhetetlenebb volt – ingatta a fejét Amber. – Szerintem ennek lehet valami köze ahhoz, hogy Ms. Ritter és a management viszont szó szerint el volt ájulva a csúcstalálkozón elvégzett munkátoktól, és az Igazgatónő ezt a tényt többször is Black orra alá dörgölte.
- Szép kilátások! – mondta Anja, és ezt nem csak képletesen értette, ugyanis a kantin ajtajában Daniel Black tűnt fel. – Jobb is lesz, ha most visszamegyünk dolgozni, mielőtt a mindig mindennel elégedetlen főnökünk kér meg bennünket erre!
A nap hátralévő része eseménytelenül telt el. Anja már éppen indult volna haza, amikor Amber megállította.
- Szombatra bulit szervezek. Nem nagy bulit, néhány barátomat hívom csak, de remélem, hogy rád is számíthatok!
Anja örömmel mondott igent az invitálásra, és sejtette, hogy a „néhány barát” Amber fogalmai szerint legalább ötven embert jelent majd.

Szombaton délelőtt Anja szokása szerint úszni ment a társasház uszodájába. Egy óra intenzív úszás után elfáradt, így egy gyümölcskoktéllal a kezében a teraszon lévő napozóágyat választotta pihenőhelynek. Egy Michael Crichton-könyv társaságában kellemesen telt az idő. Hét óra felé a gardróbjában állt, és azon tűnődött, mit vegyen fel a partyra. Nem okozott volna számára gondot, hogy egy bálra, uralkodók, államelnökök fogadására, vagy az angol királyi udvarba tett látogatásra megfelelő öltözéket találjon, de ezen a partyn nem akart túlöltözöttnek látszani. Végül egy egyszerű, fehér ruha mellett döntött, amit a dekoltázsra applikált díszítés dobott fel. Mivel Anja nem volt alacsony, nem kellett magas sarkú cipőt húznia, egyszerű, lapos sarkú, fehér szandál egészítette ki az öltözékét. Mire a recepciós feltelefonált, hogy a taxi megérkezett, Anja már készen állt az indulásra.
Amber egy sorházi lakásban lakott, amelynek nem túl nagy, de szépen ápolt kertje volt. Anja nem tévedett, amikor úgy gondolta, hogy Ambernél a néhány barát valójában néhány tucat barátot jelent, már legalább harmincan jelen is voltak, amikor Anja megérkezett. Amber egy frissítő, citrusos-mentás koktélt adott Anjának, majd igyekezett bemutatni a jelenlévőknek. Mimire, Amber kislányára a nagyszülők vigyáztak, Anja sajnálta, hogy most nem találkozhatott a kislánnyal. Tüneményes, nagyszámú lányka volt, örökölte az édesanyja vitalitását, temperamentumát. Anja igyekezett az egymást váltó arcokat megjegyezni, amikor ismerős hang ütöttet meg a fülét. Megfordult, és egyenesen Michael Scott égkék szemeibe nézett…