Boldog új évet kívánok!

Megköszönve azt a sok biztatást és kedvességet,

amit 2010-ben Tőletek kaptam,

minden kedves olvasómnak és

írótársamnak

eredményekben, sikerekben,

örömökben gazdag,

nagyon boldog új esztendőt kívánok!

2011-ben Veletek, ugyanitt!

Karácsonyi üdvözlet

Minden kedves olvasómnak,

blogíróknak, és azoknak,

akik olvasnak és írnak is egyben,

boldog karácsonyt kívánok!

A szerelem New Yorkba érkezik - 10.

Michaelnek leesett az álla, amikor meglátta a lányt. A hosszú selyemruha körülölelte a testét, és csak sejtette az alatta lévő csodás idomokat, de szépen kiemelte a formás melleket. Néhány pillanatig csak álltak egymással szemben, majd Anja előrébb lépett, és bezárta maga mögött az ajtót.

- Egész este itt állunk majd, vagy ennél jobb ötlete is van? – mosolygott Anja a férfira.

- Ami azt illeti, van – mosolyodott el Michael is. – Amint látom, nagyjából egymáshoz öltöztünk, és egyikünk terveiben sem a hotel étterme szerepelt.

Anja végigmérte a férfit, és megállapította, hogy a kék farmernadrág remekül áll Michaelnek, a fehér ing pedig kiemeli szikrázóan kék szemét.

- Arra gondoltam – mondta a férfi -, hogy szívesebben vacsorázna egy kisebb, kevésbé elegáns étteremben, ezért a Blue Skye Steak House-be vinném. Gyalog is csak tizenöt percnyi távolság, talán van kedve sétálni.

- Remek ötlet!

Kellemetlen volt a hőség, ahogyan kiléptek a szálloda klimatizált épületéből. A Pennsylvania Avenuen hömpölygött a tömeg. Michael karon fogta Anját, hogy el ne sodorják őket egymástól az emberek. Anja bizsergést érzett a karján ott, ahol a férfi fogta, és megállapította, hogy ez egyáltalán nem kellemetlen érzés. Szótlanul sétáltak egymás mellett. Valóban nem tartott tovább, mint negyedóra, és egy kényelmesen berendezett helyiségbe léptek.

- Michael, micsoda meglepetés! – ölelte át a férfit egy középkorú, telt idomú nő.

- Rosa, én is örülök, hogy látlak! – nevetett az asszonyra Michael. – Hadd mutassam be neked Lisa Hamiltont, a kolléganőmet.

- Örvendek – nyújtott kezet az idősebb nő a fiatalabbnak, miközben alaposan végigmérte, és mosolyából arra lehetett következtetni, hogy elégedett azzal, amit látott.

- Szintén – fogta meg Anja az asszony kezét, és örömmel látta barátságos mosolyát.

- Remélem, akad számunkra egy szabad asztal valahol – nézett szét Michael a meglehetősen zsúfolt étteremben.

- Lehet, hogy csak a konyhában! – viccelődött Rosa, majd egy sarokasztalhoz navigálta őket. – Helyezzétek kényelembe magatokat, máris hozom az étlapot.

- Arra semmi szükség, azt kérjük, ami a világon itt a legjobb!

- Ez kedves tőled – simított végig Rosa a férfi vállán. – Akkor két Blue Skye steak, salátával, sült krumplival. Mit innátok?

- Lisa? – nézett kérdőn a lányra Michael.

- Bár a marhasteakhez vörösbor illik, én inkább rosét kérek.

- Te pedig egy nagy korsó hideg sört, ahogyan szereted – lett egyre szélesebb Rosa mosolya.

- Az édesanyám sem gondoskodik rólam jobban, mint te! – vigyorgott vissza Michael.

- Kedves asszony – mondta Lisa, miután Rosa távozott. – Régóta ismeri?

- Amióta a világon vagyok, ugyanis ő a nagynéném.

- Maga Washingtonból való?

- Nem, Providence-ből.

- Á, Providence … Rhode Island … gyönyörű hely lehet, mindig is kíváncsi voltam rá.

- Valóban az – lepődött meg Michael. – Maga angol, ugye?

- Igen – bólintott a lány.

- Akkor honnan tudja, hol van Providence?

- Úgy gondolja, hogy Angliában nincsenek térképek az Amerikai Egyesült Államokról?

- Nem, persze, hogy nem – mentegetőzött a férfi. – Csak tudja, az amerikaiak közül is sokan vannak olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, merre van ez a gyönyörű város, pláne, mert maga Rhode Island is a legkisebb az államok közül.

- Én mindig nagyon jó voltam földrajzból – bólintott Anja -, bár nyilván az is segített, hogy a Providence az egyik kedvenc tévésorozatom volt.

- Hát igen, a televíziózás hatalma az ismeretterjesztésben – viccelődött Michael.

 – Akkor maga New Yorkban szinte otthon van – utalt Anja arra, hogy Rhode Islandnek tengeri határa New York állam.

- Otthon inkább Providence-ben vagyok!

- Nocsak, egy igazi lokálpatrióta!

- És maga hol van otthon, Lisa?

- Londonban – válaszolt a nő gondolkodás nélkül.

- Jó messzire fújta a szél az öreg kontinensről! Miért jött New Yorkba?

Anját Rosa mentette meg az azonnali válaszadástól, mert megérkeztek az ételek. Egy-egy akkora tányért tett le Anja és Michael elé, amekkorát a lány talán még nem is látott. Az óriási szelet, tökéletesre sütött steak, aranyló sült krumpli és ropogós, friss saláta látványa ellenállhatatlan volt, Anja pedig már nagyon éhes, úgyhogy nem is habozott tovább, jó étvágyat kívánt asztaltársának, és szájába vett egy falat omlós húst.

- Mmmm, ez tényleg fantasztikus! – dicsérte az ételt. – Köszönöm, hogy idehozott – kortyolt a borból is.

-  Örülök – mosolygott rá a férfi. – Rosánál jobban senki nem tud steaket sütni. Ez a hely mindig tele van – nézett körbe a vendégeken -, és ennek legalább annyi köze van a nagynéném barátságos személyiségének, mint a remek ételeknek – intett Rosának, aki mosolyogva vette tudomásul, hogy unokaöccsének és csinos kísérőjének ízlik az étel, és máris egy újabb vendéget kísért egy éppen megüresedő asztalhoz. Michael és Anja szótlanul ettek, élvezték az ételek és italok ízét, és elzsongította őket a többi vendég moraja.

- Ez felséges volt! – dőlt hátra Anja elégedetten.

- Látom, éhes volt! – nézte Michael elégedetten Anja tányérját. – Örülök, hogy nem csak a salátát ette meg. Nem is látszik magán, hogy ilyen jóízűen tud enni.

- A jó géneknek köszönhetem, de maga sem panaszkodhat – viszonozta a bókot.

- Már régen szeretnék magától megkérdezni valamit.

- Csak tessék – bíztatta Anja.

- Miért volt velem eddig olyan barátságtalan?

- Nem is sejti? – kortyolt a borába a lány. – Pedig meg mertem volna esküdni, hogy felismert, amikor először találkoztunk a szerkesztőségben.

- Persze, hogy felismertem. A Carlyle-ban találkoztunk, Woody Allen koncertje után. De…

- … ahol maga prostituáltnak nézett engem.

- Hogy minek? – hökkent meg Michael. – Biztosíthatom arról, hogy ez eszembe sem jutott!

- Pedig azt a célzást arra, hogy reméli, nem mindenben vagyok olyan ügyetlen, mint a koktélokkal, nehezen lehetett volna félreérteni.

- Akkor magának mégiscsak sikerült. Talán eléggé szerencsétlen megjegyzés volt, de semmi köze sincs ahhoz, amit maga gondolt! Tudja, meglehetősen lehangolt voltam. Néhány nappal azelőtt érkeztem haza Irakból, ahol elveszítettem egy régi barátomat. A Carlyle-ba azért mentem, hogy valami elterelje erről a gondolataimat. Talán nem voltam túl barátságos, de nem akartam megbántani, és próbáltam bocsánatot kérni is, de nem hagyott rá lehetőséget, amikor bepattant a taxiba és eltűnt.

- Értem. És sajnálom – nézett a lány együttérzéssel Michaelre. – Ez azonban még mindig nem magyarázza meg azt a telefonhívást.

- Milyen telefonhívást? – csodálkozott el a férfi.

- Ez még a Carlyle-beli találkozásunk előtt volt, a szerkesztőségben. Maga Daniel Blacket kereste az elnök elleni támadásról szóló tudósítás miatt. Én fogadtam a hívását, és az sem volt barátságosnak, vagy udvariasnak mondható.

- Lisa, maga nem tudja, mi volt akkor ott! Órák óta próbáltam telefonvonalhoz jutni, a műholdas telefonom nem működött, és mire végre sikerült elérnem a Timest, tudtam, hogy a lap már a nyomdában van, és nem lehettem biztos abban, hogy sikerül leállítani. Rendes körülmények között igazán jól nevelt és tisztelettudó vagyok – szabadkozott mosolyogva.

- Ezt én is megerősíthetem – ölelte át szeretettel a férfit Rosa, aki a tányérokat elvinni érkezett az asztalhoz. – Nem mondom, hogy sarokban ülő jó kisfiú volt, mert az nem lenne igaz, de az édesanyja udvariasságra és tiszteletre nevelte.

- Jól van, elhiszem – nevetett Anja, és egyre nagyobb zavarban érezte magát. – Talán mégiscsak Gabynak volt igaza – gondolta -, és túldimenzionáltam egy kicsit a dolgokat.

- Akkor, béke van? – kérdezte mosolyogva Michael.

- Béke – nyújtott kezet Anja, és a férfi kezének érintésére különös érzés fogta el. Belenézett a vakító, kék szempárba, és úgy érezte, elveszik a férfi pillantásában.

- Hm … hozhatok nektek még valamit? – köhintett Rosa.

- Köszönjük, nem – válaszolt Michael Anjára nézve, és csak vonakodva engedte el a lány kezét.

- Akkor én nem is zavarok – mondta az asszony -, örülök, hogy láttalak, Michael, és kérlek, ha lehet, ne csak évente egyszer látogass meg!

- Igyekszem, Rosa – állt fel Michael, és szeretettel ölelte át nagynénjét. Az asszony még egy elégedett pillantást vetett Anjára, majd elsietett, hogy újabb rendeléseknek tegyen eleget.

- Talán mi is mehetnénk – szólalt meg Anja. – Holnap korán kezdődik a nap, nem ártana korán le is feküdni – nézett az órájára.

- Indulhatunk – állt fel Michael, és előzékenyen Anjához lépett. Karon fogta a lányt, úgy segítette át az asztalok között. Már majdnem elérték a kijáratot, amikor Michael a nevét hallotta.

- Hello, Michael, Michael Scott, tényleg te vagy az? – harsogta egy érces férfihang.

Michael hátrafordult, és ekkor egy magas, jóképű férfi ért melléjük. Anja látta, hogy Michael álla megfeszül.

- Evans – szólalt meg végül kimérten.

- Mi újság, öreg harcos? – kedélyeskedett az ismeretlen. – Gondoltam, hogy ha nem vagy éppen Irakban, akkor esetleg itt leszel, de arra nem számítottam, hogy ma este itt futunk össze.

- Amint látod, nem vagyok Irakban – válaszolt Michael még mindig feszülten.

- Ki ez a gyönyörű hölgy veled? – fordult a férfi Anja felé.

- Nem szükséges tudnod – lépett Michael félig Lisa elé.

- Ó, dehogynem – kerülte ki a másik férfi Michaelt. – Ha már Mike ilyen udvariatlan, kérem, engedje meg, hogy bemutatkozzam: Erik Evans vagyok.

- Lisa Hamilton – nyújtott kezet Anja.

- Michaelnek már megint milyen szerencséje van! Újra egy csodaszép nőt látok mellette!

- Evans, ennyi elég is volt belőled, engedj bennünket tovább!

- Nem értem, kisasszony, hogyan képes elviselni Michael faragatlanságát – tartotta a kezében Anja kezét a férfi -, mindenesetre örülök, hogy megismerhettem, és remélem, lesz még alkalmam látni önt!

- Ha rajtam múlik, biztosan nem – lépett egyet előrébb Michael, ennek következtében Evans elengedte Anja kezét és egy lépést hátrálni kényszerült. Michael karon fogta Anját és a kijárat felé indultak. Anja még akkor is a hátán érezte a férfi tekintetét, mikor kiléptek az ajtón. Csendben sétáltak néhány percig, Michaelen látszott, hogy nem akaródzik megszólalnia, és Anja sem erőltette a beszélgetést. Végül mégis Michael volt az, aki megszólalt.

- Elnézését kérem ezért a kis közjátékért.

- Ki volt az az ember?

- Erik Evans, a New York Post külpolitikai tudósítója, és talán legaljasabb ember, akit csak ismerek.

- Ezt nagyon határozottan állítja.

- Higgye el, Lisa, volt időm és alkalmam megismerni Evanst. Tisztességtelen a végtelenségig. Egy ideig egy helyről tudósítottunk, még Afganisztánból. Van néhány dolog, amit nem mondhatok el az ott történtekről, de annyit igen, hogy ha Evansen múlt volna, én már régen nem élnék.

- Ezek súlyos vádak – jegyezte meg Anja.

- Valóban – szólt Michael, és látszott, hogy ezt a beszélgetést nem akarja folytatni. Közben visszaértek a szállodához. Anja szobája előtt még megegyeztek abban, hogy másnap reggel nyolckor együtt reggeliznek, majd búcsút vettek egymástól. Anja fejében egymást kergették a gondolatok, csak nehezen tudott elaludni. Meglepve tapasztalta, hogy a Michaellel kapcsolatos ellenérzései szinte nyomtalanul eltűntek, és az ellenszenv helyébe érdeklődés lépett. Michael helyzete nem volt ennyire komplikált, mert ő eddig is érdeklődött Anja után, és ez a vacsora - amely rendkívül kellemes volt egészen addig, amíg Evans meg nem jelent az étteremben – csak fokozta ezt az érdeklődést. Egyetlen közös gondolatuk volt: mindketten kíváncsiak voltak arra, hogy a közös munka vajon közelebb hozza-e őket egymáshoz a további néhány napban. Volt azonban még valaki, aki sokat gondolt mindkettőjükre ezen az estén: Erik Evans fejéből sem akart eltűnni a pár képe. Michael Scottal finoman szólva nem kedvelték egymást, de Evans nem is Scottra gondolt, sokkal inkább arra a páratlanul szép nőre, akivel ma este látta. Az a nő nem csak azért volt érdekes, mert gyönyörű, hanem mert Evans biztos volt abban, hogy nem akkor látta először, de képtelen volt felidézni, hol és mikor találkozhattak. Abban azonban biztos volt, hogy ha rajta múlik, nem ez volt az utolsó találkozása Lisa Hamiltonnal…

A szerelem New Yorkba érkezik - 9.

Michael éppen indulni készült, amikor csengettek. Nem várt senkit, úgyhogy kíváncsian nyitott ajtót.

- Michael, drágám, igazán nem szép tőled, hogy fel sem hívtál! – kígyózott be az ajtón egy vadító szőkeség, az évszaknak megfelelő könnyű, fehér selyemruhában.

- Meglep, hogy itt látlak, Kim! – szólalt meg a férfi, és a nő után indult, aki otthonosan elhelyezkedett a nappali kanapéján.

- Tudom, tudom – mosolygott a nő -, volt közöttünk az a kis félreértés, mielőtt visszamentél Irakba, de azt hittem, már régen megfelejtkeztél erről.

- Nem érdekel, Kim, és nem érdekelsz te sem! – mondta Michael határozottan. – Indulnom kell, úgyhogy kérlek, most menj el!

Kimberly Pendleton lusta, érzéki mozdulatokkal felkelt a kanapéról, és a férfihez lépett. Hozzásimult, és Michael orrát betöltötte parfümjének illata.

- Ezzel nem érsz el semmit! – figyelmeztette a férfi a nőt, de az csak felkacagott, és szorosan átölelte.

- Tényleg nem? – simított végig a férfi haján, arcán, majd a mellkasán, végül a farmer derekába fűzte a kezét. – Igaz, hogy már több mint fél éve annak, hogy utoljára láttalak, de nem úgy emlékszem rád, mint akit hidegen hagynak a csókjaim! – és mintha csak igazolást keresne a szavaira, megcsókolta a férfit. Michael megpróbálta eltolni magától a nőt, de ő úgy kapaszkodott belé, mintha csak az élete múlna rajta. Szakértő, ügyes kezei bekúsztak a férfi pólója alá. Egy pillanatra elengedte és hátrébb lépett, de csak azért, hogy egy üres mozdulattal megszabaduljon a ruhájától. Napbarnított, ruganyos teste egzotikus illatot árasztott, és a férfinak egyre nehezebb volt ellenállnia a nyilvánvaló kísértésnek. Bár megfordult a fejében, hogy elküldi a nőt, eljött a pillanat, amikor erre már nem volt képes. Már hét hónapja nem ölelt senkit, nem oldódott fel senki karjaiban. Felmerült benne, hogy talán nem tisztességes lefeküdnie Kimmel, hiszen utolsó találkozásukkor szakított a nővel, de Kimet nem ő hívta ide, és a nőnek szemmel láthatóan nem volt más vágya, mint vele ágyba bújni, úgyhogy megadta magát a kutató kezeknek és az érzéki szájnak. Felemelte Kimet és a hálószobába vitte. Néhány pillanat múlva már mindketten meztelenek voltak. A nő szőke haja elborította, miközben végigcsókolta a testét. A nő keze és szája mindenütt ott volt, és kétségeit félredobva Michael igazán élvezte a kényeztetést. Kimmel összeszokott páros voltak, a nő pontosan tudta, hol és hogyan érintse meg, hogy a lehető legnagyobb élvezett okozza. Amikor Michael a nőbe hatolt, már nem gondolt semmire. Egyetlen pillanatra ugyan felködlött benne egy karcsú test, egy vöröses fényben játszó barna hajzuhatag, egy határozott, csokoládébarna szempár, és a vágy, hogy azt a másik nőt ölelhesse, de a gondolat gyorsan tovaszállt, a ritmikus mozgás, Kim hajlékony, készséges teste és a robbanásszerű orgazmus mindent kisöpört a fejéből.

- Ennyit arról, hogy nem érdekellek – szólalt meg később Kimberly, nyilvánvaló elégedettséggel a hangjában.

- Ez csak szex volt, Kim, semmi más – kelt fel az ágyról Michael, és a konyha felé indult. A hűtőszekrényből kivett egy üveg ásványvizet, és nagyot kortyolt belőle.

- Annak viszont első osztályú volt – vette ki a nő a férfi kezéből az üveget. Miközben ivott, néhány csepp víz legurult a nyakán. Michael a szemével követte a vízcseppek útját egészen a kerek, feszes mellekig. A nő látta a pillantását, és közelebb lépett, de a férfi hátat fordított neki és a fürdőszobába indult. Zuhanyozás közben már arra gondolt, hogy kifejezetten rossz ötlet volt lefeküdnie Kimmel. A nővel már két éve tartott fenn laza kapcsolatot, amely pont megfelelő volt arra, hogy egy-egy kiküldetésből hazatérve kellemesen töltse az idejét. Úgy tűnt, hogy ez megfelel a nőnek is, de hét hónappal ezelőtt Kimberly kifejezte azon szándékát, hogy szívesen venné, ha a férfi Mrs. Scottot csinálna belőle. Michael visszautasította a házasság gondolatát is, és ez meglehetősen csúnya veszekedést robbantott ki közöttük, amelynek végén a nő elrohant Michael pedig ezzel befejezettnek nyilvánította a kapcsolatukat. Igazság szerint még némi lelkiismeret-furdalása is volt azért, mert soha eszébe sem jutott Kimberlyt feleségül venni, bár az is igaz, hogy nem is ígért házasságot a nőnek. Észre kellett volna vennie, hogy Kim már nem elégszik meg az alkalmi szexszel, és az időnkénti közös programokkal. Nem akarta megbántani a nőt, de nem is akart belőle többet. Mikor végzett a zuhanyozással, elhatározta, hogy ezt meg is mondja Kimnek, de a nőt már nem találta ott. Egy cédulát hagyott csak a nappali asztalán, hogy „Ezt te is ugyanúgy élvezted, ahogyan én. Remélem, hamarosan megismételjük”. – Ha rajtam múlik, nem – gondolta Michael, majd felöltözött, és eredeti tervének megfelelően a New York Times szerkesztőségébe indult.

Csütörtökön délután öt óra volt, és Anja már végzett aznapra a munkájával. Éppen indulóban volt hazafelé, amikor a telefonja megszólalt.

- Ms. Ritter kéret az irodájába – szólalt meg a vonalban Anita Sollen.

- Máris indulok! – tette le a telefont Anja, s miközben az igazgatónő irodája felé tartott, azon gondolkodott, vajon miért hívatja őt Ms. Ritter. A titkárságon Anita az igazgatónő ajtajára mutatva jelezte, hogy Anját már várják. Az irodába lépve nagyon meglepődött, mert Ms. Ritteren kívül Daniel Black és Michael Scott ült a tárgyalóasztal körül.

- Lisa, örülök, hogy még itt van – lépett felé az arcán kedves mosollyal Maria Ritter. – Talán még nem ismeri Mr. Scottot – mutatott Michaelra.

- De, már volt szerencsém hozzá – szólt fanyar mosollyal Anja. Ms. Ritter meglepődött a lány hangjának ellenséges zöngéjén, de úgy döntött, nem csinál ügyet belőle, így csak hellyel kínálta Anját.

- Mindannyian tudjuk, hogy a jövő héten Washingtonban világpolitikai csúcstalálkozó lesz – kezdte a mondandóját Ms. Ritter. – Ez az év legnagyobb jelentőségű külpolitikai eseménye, melyre a lap legnagyobb tapasztalattal rendelkező tudósítóját küldjük – mutatott Michael Scottra. – Michaellel Norma Phelps képviselte volna a lapot az eseményen, de Norma epehólyag-gyulladással kórházba került, és egészen biztosan nem épül fel néhány napon belül. Lisa, az elmúlt fél évben maga rengeteget tanult nálunk, és bebizonyította a rátermettségét is. Itt az ideje, hogy bedobjuk a mélyvízbe. Daniellel arra gondoltunk, hogy maga kísérje el Michaelt Washingtonba, itt lehetősége lesz az újságírói tapasztalatainak bővítése mellett a diplomáciai ismereteit is alkalmazni.

Lisa döbbent csenddel fogadta az igazgatónő szavait, Michael Scott arcáról nem lehetett leolvasni, mire gondol.

- Talán gondot jelent valamelyiküknek? – kérdezte kaján vigyorral az arcán Daniel Black.

- Miért jelentene? – kérdezett vissza Michael. – Én profi vagyok, bármilyen körülmények között tudok dolgozni.

- Lisa? – fordult a nő felé Daniel.

- Természetesen nekem sem jelent gondot! – válaszolta Anja, sokkal nagyobb magabiztossággal, mint amit érzett, és közben arra gondolt, milyen szívesen fojtaná meg ott a helyszínen Daniel Blacket. Sejtette ugyanis, hogy Ms. Ritter kitől kapta a Scott-Hamilton közös munka ötletét.

- Akkor ezt megbeszéltük. Anita már elintézte a szállást és a repülőjegyeket, szóval mindent, amire szükségük lehet. Holnap délután elrepülnek Washingtonba, szombat reggeltől tudósítanak a delegációk érkezéséről, és csak jövő vasárnap este térnek vissza, amikor már az utolsó küldöttség is elutazott. Mindkettejükért autót küldök holnap délre, a gépük két órakor indul. Minden segítséget megkapnak, amire csak szükségük lehet. A lap online kiadását is önök tudósítják, ezért a következő hét folyamatos munkát igényel mind a kettőjüktől. Nagyon bízom abban, hogy a New York Times tudósításai lesznek a leghitelesebb, legpontosabb és legfrissebb híradások a konferencián történtekről! – állt fel Ms. Ritter, jelezve, hogy a megbeszélés véget ért. Mindannyian az ajtó felé indultak.

- Lisa, egy pillanatra maradjon még, kérem! – tette a kezét Anja karjára. Daniel és Michael elhagyták az irodát.

- Láttam, hogy valami aggasztja! – ült vissza az asztalhoz az igazgatónő, és érdeklődve nézett Anjára.

- Valóban. A világpolitikai konferencián sokan lehetnek olyanok, akik felismerhetnek – mondta Anja, és örült annak, hogy nem kellet hazudnia, bár az tény, hogy nem mondott el mindent.

- Ez valóban problémát jelenthet – gondolkodott el az igazgatónő. – Egy megoldás azonban van: Michael tudósít a helyszínekről, ön pedig a háttérmunkát végzi, így nem kerül reflektorfénybe. Gyakorlatilag ki sem kell mozdulnia a hotelszobájából, ha nem akar. Én is tartottam a nyilvánosságtól, de nagyon szeretném, ha ott lenne, és segítené Michaelt. Magának is jó lehetőség lenne a szakma gyakorlására ez a nagy jelentőséggel bíró esemény.

- Köszönöm a bizalmát! – állt fel mosolyogva Anja, és miközben elbúcsúzott Ms. Rittertől, megpróbált hinni abban, hogy tényleg nem lesz semmi baj.

Aznap este Michaelnek is volt min gondolkodnia. Elképesztőnek, de egyben izgalmasnak is találta azt az ötletet, hogy a hűvös, megközelíthetetlen, de tagadhatatlanul vonzó Lisa Hamiltonnal töltsön egy hetet Washingtonban. Eszébe jutott az a röpke pillanat, amikor aznap délután Lisa alakja villant az agyába, miközben Kimmel szeretkezett. Akkor sem értette, és most sem tudta, miért jutott eszébe egy másik nő. A szex Kimmel nyilvánvalóan hiba volt, és nem ismétlődhet meg többet, de ennek semmi köze Lisa Hamiltonhoz. Nem szereti Kimet, és esze ágában sincs feleségül venni, márpedig Kimberly pontosan ezt akarja. Michael kedvelte őt, és nem akart neki fájdalmat okozni, de nem adhatja meg azt, amit a nő szeretne. Gondolatai újra Lisa felé kalandoztak. Változatlanul nem értette, miért olyan elutasító vele Lisa. Ennek ellenére, van abban a nőben valami, ami nem hagyja szabadulni a gondolatait. Oké, szép, sőt, gyönyörű, de sok szép nő van még a világon. Okos is, ez nyilvánvaló, de okos nőből is van néhány. Van benne valami természetes elegancia és fensőbb rendűség is. Talán a megközelíthetetlensége, vagy az, hogy kihívást jelentene akár csak azt elérni, hogy ne szórjanak dühös szikrákat azok a gyönyörű szemek, ha meglátják őt. Michael csak abban az egyben volt biztos, hogy nem akármilyen hétnek néz elébe, és bár nem volt híján a bátorságnak, nem mert volna fogadásokat kötni az események végkimenetelére.

A JFK repülőtér a szokásos zsúfolt arcát mutatta, mikor másnap délután Anja megérkezett. Michaelt a tranzitban pillantotta meg, a férfi egy hetilapot olvasott. Anja távolról nézte őt, míg a férfi megérezhette ezt, mert felemelte a fejét, és egyenesen rá nézett. Anja belátta, hogy gyávaság lenne továbbra is csak álldogálni, ezért elindult Michael felé.

- Örülök, hogy megérkezett! – mérte végig a férfi a nőt, és elégedett volt a látvánnyal. Anja kényelmes, de elegáns, rövid ujjú, vékony vászon nadrágkosztümöt vett fel, melynek halvány mogyorószíne nagyon jól mutatott napbarnított bőrén. Kényelmes, lapos sarkú szandáljában felnézett a férfira.

- Akkor legalább egyikünknek jó napja van! – válaszolt hűvösen. Michael arcán alig észrevehetően bosszús grimasz futott át.

- Több mint egy hétig össze leszünk zárva, ha szükséges, napi huszonnégy órán át – kezdte Michael. – Próbáljuk meg ezt az időt egymás számára elviselhetővé tenni, ha lehet!

- Rajtam nem múlik! – szólt Anja, majd a férfitól a lehető legtávolabb sétálva helyet foglalt, és táskájából egy könyvet vett elő, majd olvasni kezdett. Michael azon gondolkodott, hogyan tovább, de mielőtt megszólalhatott volna, a hangosbemondó a járatukhoz szólította őket. Valami keveredés lehetett a jegyek körül, mert a gépbe szállva kiderült, hogy a jegyeik nem egymás mellé szólnak. Michael tudomásul vette, míg Anja kifejezetten örült annak, hogy továbbra sem kell szóba állnia a férfival. Alig több mint egy óra múlva megérkeztek a Dulles nemzetközi repülőtérre. Anita Sollen tényleg mindenről gondoskodott, a repülőtéren sofőr várta és a Willard Intercontinental Hotel Washingtonba szállította utasait. Az ötcsillagos szálloda minden igényt kielégítő kényelmet ígért. Miután regisztráltak a recepciónál, a lifthez indultak. Mindkettőjük szobája a hotel ötödik emeletén volt. Michael az ajtajáig kísérte Anját.

- Gondolom, szívesen felfrissítené magát – szólt figyelmesen a nőhöz -, de este elvinném vacsorázni.

- Erre semmi szükség, köszönöm, képes vagyok gondoskodni magamról! – mondta Anja, de Michael ez alkalommal nem tűrt ellentmondást.

- Lisa, maga először dolgozik terepen, így gondolom, nem vitás, hogy most én vagyok a főnök, ha tetszik magának, ha nem. Szükség van arra, hogy egyeztessünk, ugyanis az első delegáció már holnap megérkezik.

- Rendben – látta be Anja, hogy tényleg nincs értelme további ellenkezésnek. – A nyolc óra megfelelő lesz.

- Itt leszek – búcsúzott Michael, és csak akkor vigyorodott el, amikor az ajtó kattant a nő mögött. Néhány lépésre volt csupán a férfi lakosztálya, a boy már várta őt a csomagjával. A helyiség minden kényelmet biztosított, melyet Michael nagyra értékelt. Pontosan azért, mert eddigi élete során annyi kényelmetlenségnek volt kitéve, hogy most kifejezetten örült annak a luxusnak, amit ettől a hoteltől kapott. Eközben Anja megkönnyebbülve sétált beljebb saját lakosztályába, melynek krémszínű eleganciája megnyugtatóan hatott rá. Washingtonban is elképesztő hőség volt, de a hotel légkondicionált közegében ebből semmit sem érzett. Miután beengedte a boyt a csomagjával, kibújt a kosztümjéből, és mint sokszor, ha az életben nehéz, vagy kellemetlen helyzetbe került, Gabyt hívta telefonon.

- Anja, úgy örülök, hogy hallak! – csendült fel barátnője hangja a vonal végén. – Már én is akartalak hívni. Fantasztikus volt az a hét, amit együtt töltöttünk New Yorkban, de amióta hazajöttem, szinte levegőt venni sincs időm! Elkezdtem dolgozni a Le Monde-nál, és ennél izgalmasabb dolog még nem is történt velem! Képzeld… - és Gaby csak mondta, mondta, Anja pedig hallgatta barátnője élménybeszámolóját. Nagyon örült annak, hogy Gaby jól érzi magát a lapnál, és barátnője kicsit elterelte a figyelmét a saját problémáiról.

- És veled mi újság? – kérdezte végül Gaby. – Milyen az élet New Yorkban?

- Most Washingtonból hívlak.

- Mit keresel te Washingtonban?

- A világpolitikai konferenciára jöttem, Michael Scottal.

- Hogy kivel? Scottal? Azzal, akire ránézni sem bírtál? Azzal, aki…

- Vele.

- Minden szót úgy kell kihúzni belőled? –türelmetlenkedett Gaby.

- Egyszerű történet: munka. A konferenciáról Scott tudósít, a kolléganő pedig, aki elkísérte volna, lebetegedett. Szükség volt valakire, aki beugrik a helyére. Ennyi.

- És te önként jelentkeztél?

- Bolondnak nézel? Dehogy jelentkeztem. Tegnap délután behívatott Ms. Ritter, és tényként közölte velem, hogy jönnöm kell. Nem volt apelláta. Persze mint kiderült, Daniel Black keze van a dologban, ő javasolta az igazgatónőnek, hogy engem küldjön el Scottal Washingtonba.

- A vén kéjenc! – nevetett Gaby. – Látszott rajta, hogy perverz. Nyilván élvezi, hogy kényelmetlen helyzetbe hozhatott téged.

- Valószínűleg – hagyta rá Anja. – De ennél sokkal fontosabb kérdés, hogy most mit tegyek.

- Anja, én már akkor is mondtam, hogy nem értem, mi bajod Scottal, amikor elmesélted, milyen afférotok volt. Nyilván félreértésről van szó, és neked adnod kellene egy esélyt, hogy Michael bebizonyítsa ezt. Úgy viselkedsz, mint egy durcás kisgyerek. Lehet, hogy ez a férfi rendes és normális, az is lehet, hogy tényleg arrogáns bunkó, de a véleményedet nem alapozhatod egy telefonbeszélgetésre, és egy szerencsétlen szituációra. Arról nem is beszélve, hogy most együtt kell dolgoznotok, ha tetszik neked, ha nem, és az biztosan nem fog menni, úgy, hogy nem is állsz vele szóba.

- Igazad lehet – gondolkodott el Anja barátnője szavain. Néhány percig beszélgettek még, majd Gabynak mennie kellett. Anja pihent egy órát, majd frissítő zuhanyt vett. Bár nem tudta, milyen tervei vannak Michaelnek a vacsorára nézve, úgy döntött, hogy nem szeretne a szállodában vacsorázni. Utazásai során, ha csak tehette, mindig azokat a helyeket kereste, ahová a helyiek jártak, mert tapasztalatai szerint azok voltak a legjobb helyek. A kánikulára való tekintettel egyszerű, hosszú, törökmintás ruhát vett fel, így nyitott ajtót a férfinak, aki pontosan nyolc órakor kopogtatott be hozzá.

A szerelem New Yorkba érkezik - 8.

New York szinte fuldoklott a júliusi hőségben. Anja is megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor megérkezett a JFK repülőtér légkondicionált várótermébe. Délután két óra volt, a hőség teljes erőbedobással tombolt. A párizsi gép néhány perce landolt, Anja éppen időben érkezett. Nem is kellett sokat várnia, amíg a karcsú barna lány feltűnt az érkező utasok között.

- Gaby! – kiáltott Anja, és kitárt karral sietett barátnője felé. Örömmel ölelkezett össze a két barátnő, és olyan bájos látványt nyújtottak, hogy többen megtorpantak, és megbámulták őket. Anja hófehér, vállpánt nélküli maxiruhájában friss és elegáns jelenség volt, míg Gaby a francia nők merészségével tűzpiros miniruhába bújt, és azzal kápráztatta el a repülőtéren várakozókat. Anja annyira örült a barátnőjének, hogy azt nehéz lett volna szavakba önteni, így hát meg sem próbálta, de Gaby látta a meghatottság és az öröm könnyeit a szemében.

- Itt táborozunk le a repülőtéren, vagy inkább hazaviszel? – próbálta Gaby a feszültséget oldani, és sikerrel járt, igyekezetét Anja nevetéssel honorálta. A találkozás örömében szinte észre sem vették a mellbevágó hőséget, ahogy elhagyták a terminált, és beültek Anja autójába. A New Yorkban eltöltött első néhány hét után Anja belátta, hogy a tömegközlekedés az otthona és a szerkesztőség között meglehetősen körülményes, az állandó taxizással pedig nem akarta felhívni magára a figyelmet, ezért vásárolt egy Ford Fiestát. Az autó kicsi volt, de kényelmes, és biztosította azt a függetlenséget a közlekedésben, amire Anjának szüksége volt. Gaby ámulva nézte a várost. Sokfelé megfordult ugyan, de leginkább Európában, a tengerentúlon még sohasem járt. A Nagy Alma első pillantásra elvarázsolta őt is, alig várta, hogy felfedezhesse. Az első csodálóját Robert Owens személyében szerezte a városban, a portásnak komoly gondjai adódtak a levegővétellel, amikor a francia lány megjelent a házban Anja oldalán.

- Mr. Owens, lenne szíves gondoskodni Mademoiselle Mercier csomagjairól? – mosolygott Anja a férfira, miközben átnyújtotta neki az autója kulcsát. Robert csak bólintani tudott, megmozdulnia egészen addig nem sikerült, amíg csodálatának tárgya be nem lépett a liftbe.

- Robert Owenst teljesen lenyűgözted – állapította meg Anja, de Gaby csak nevetett. Hozzá volt szokva a férfiak csodáló pillantásaihoz, és a hódolatot bájos természetességgel vette tudomásul. Percek teltek csak el az érkezésük óta, amikor a portásfiú megérkezett a csomagokkal, és szinte szó szerint a kezét-lábát törte igyekezetében, hogy a hölgyek szolgálatára lehessen. Mikor újra magukra maradtak, Anja a vendégszobába kísérte a barátnőjét, majd kávét főzött és ebédet rendelt, amíg Gaby lezuhanyozott. A frissítő zuhany után kényelmes sortban és pólóban jelent meg a nappaliban, és örömmel fogadta a finom kávét. A lányok órákig beszélgettek, bőven volt témájuk, annak ellenére, hogy viszonylag gyakran beszéltek telefonon is. Anja mesélt a munkájáról a szerkesztőségben, és Gabynak is volt egy jó híre: ajánlatot kapott a Le Monde szerkesztőségétől, ami körülbelül akkora fegyvertény volt, mint Anja állása a New York Timesnál.

- Tulajdonképpen ezért is most jötten el hozzád – magyarázta Gaby. – Ez az utolsó szabad hetem, mielőtt dolgozni kezdek. Ezt a hetet viszont alaposan ki akarom használni!

- Ennek semmi akadálya! Vannak is konkrét terveim arra, mit fogunk csinálni ezen a héten – mosolygott Anja. – Bár szabadságon vagyok, holnap be kell ugranom a szerkesztőségbe.

- Szívesen veled mennék! – örült a lehetőségnek Gaby. Ebben maradtak, s mivel Gaby fáradt volt az időeltolódástól, aludni tért.

Másnap délelőtt tizenegy órakor parkolt le Anja bordó metál Fordja a New York Times Building parkolójában. Gaby hasonló tiszteletet érzett, amint belépett az épületbe, mint Anja, amikor először járt itt. Anja intett a recepciósnak, majd barátnőjével a hírszerkesztőség felé indult. Az első, akivel találkoztak, Amber volt.

- Lisa, te nem szabadságon vagy? – kérdezte meglepetten Amber Anjától.

- De igen, csak azért jöttem be, mert Daniel egy kutatást bízott rám, és az anyagot még ma el kell juttatnom hozzá – vett ki Anja a táskájából egy vaskos dossziét. – Megteszed, ugye, hogy átadod neki?

- Erre semmi szükség, hiszen itt vagyok! – hallotta a háta mögül a hírszerkesztőség urának dörmögő hangját. Kicsit elhúzta a száját, mielőtt megfordult volna.

- Ki ez a szépség, talán új kolléga? – kérdezte Daniel Black, szemét mohón végigjártatva Gabyn.

- Ahogy vesszük – nyújtott kezet Gaby a férfinak. – Gabrielle Mercier vagyok. Kolléga, csak nem ennél a lapnál.

- Hát melyiknél?

- A Le Monde-nál.

- A Le Monde-nál? Igazán sajnálatos, hogy nem bennünket gyönyörködtet a jelenlétével – folytatta zavartalanul az udvarlást Daniel, és nem mutatott hajlandóságot arra, hogy elengedje Gaby kezét.

- Sokat hallottam már Önről Lisától – mondta Gaby, és egy határozott mozdulattal kihúzta a kezét a férfi kezéből.

- Ha Lisától származnak az információi, akkor azok bizonyára nem túl hízelgőek rám nézve – pillantott hidegen a férfi Anjára.

- El sem tudom képzelni, miért gondolja így! – nézett vissza ugyanolyan hidegen a férfire Anja.

- Lisa, ha már itt vagy, kérlek, segíts nekem egy kicsit – szólt közbe Amber. – Akadt egy kis problémám egy háttéranyaggal, talán lenne valami ötleted a megoldásra.

- Szívesen – nézett hálásan Anja a kolléganőjére, és Gabyval együtt faképnél hagyták Danielt.

- Köszönöm! – hálálkodott Anja Ambernek azért, mert kimentette őket az egyre kényelmetlenebbé váló szituációból.

- Igazán nincs mit – mosolygott Amber -, de az a minimum, hogy most megisztok velem egy kávét a kantinban.

A három nő nem kis feltűnést keltett a szerkesztőség folyosóin, miközben a kantin felé haladtak. Amber magas, karcsú és szőke, Anja szintén magas és karcsú, haja az ősz legszebb színeit idézi, Gaby pedig kissé alacsonyabb, de nem kevésbé vonzó, utánozhatatlanul kecses mozdulatait a sokévnyi klasszikus balettnek köszönhette. Amberrel pillanatok alatt egymásra hangolódtak, miközben kávéjukat kortyolgatták.

- … és látnátok kellett volna Daniel arcát, amikor kiderült, hogy mindenféle hülye statisztikával kell töltenie az estéjét, ahelyett, hogy Mrs. Holland titkárnőjének próbált volna a kosztümje alá nézni, pedig Emma Hart valószínűleg nem tiltakozott volna – nevetett Amber. – Egy pillanat, mindjárt visszajövök – mondta, és a pult felé indult.

- Istenem, micsoda pasas! – mondta Gaby, mert meglátta, kihez igyekezett Amber.

- Kicsoda? – nézett arrafelé Anja is, de azonnal lehervadt a mosoly az arcáról.

- Ismered? – fürkészte barátnője arcát Gaby.

- Az talán túlzás, hogy ismerem, de egészen biztos, hogy nem kedvelem – fordult Anja újra az asztal felé.

- Ne csigázz, mondd el, ki ez a férfi, és mit vétett, hogy ilyen csúnyán néztél rá! – követelte Gaby.

- A neve Michael Scott, külpolitikai és haditudósító, a New York Times egyik leginkább becsben tartott újságírója, és egy igazi, hétmérföldes bunkó. Arrogáns és tiszteletlen, egyszer összefutottam vele egy bárban, Woody Allen koncertjén. Véletlenül ráborítottam egy koktélt, ő meg prostituáltnak nézett.

- Sajnálom, hogy nem voltam ott, ezt igazán megnéztem volna! – kacagott fel Gaby.

- Nem volt ennyire mulatságos! – nézett rosszallóan a barátnőjére Anja.

- És ha a pasas tényleg akkora tahó, miért kedveli Amber? – kérdezte Gaby, mert Amber láthatóan jó hangulatban beszélgetett a férfival.

- Ezt tőle kellene megkérdezned – jelezte Anja, hogy részéről Michael Scott lekerült a napirendről.

- Azért én szívesen kideríteném, tényleg olyan rosszfiú-e ez a Mr. Scott – bámulta továbbra is a férfit ábrándos szemekkel Gaby. Michael és Amber közben egy öleléssel elbúcsúzott egymástól, a férfi kisétált a kantinból, Amber pedig visszatért az asztalhoz. Gaby vette barátnője jelzését, és nem hozta szóba a férfit Amber előtt.

Gaby látogatásának egy hete villámgyorsan elszállt. A két barátnő igyekezett alaposan kihasználni az időt, bár a hőség nem kedvezett a városnézésnek, Anja igyekezett barátnője minden kívánságát teljesíteni: megnézték a kötelező látványosságokat, a Chrysler Buildinget, az Empire State Buildinget, elhajóztak a Szabadság szoborhoz, hosszú kirándulást tettek a Central Parkban, és természetesen nem hagyták ki a vásárlást sem, Gabynak egy új bőröndöt is vennie kellett, hogy az új szerzeményeit hazavihesse. Elutazása előtti este az éjszakai New Yorkot tűzték műsorra, az egyik legelegánsabb bárba, a Butterflyba készültek, és ami a legjobb volt az egészben, hogy nem is egyedül: Adam Logan jelezte érkezését. Gaby és Anja nagyon örültek annak, hogy újra láthatják Adamet, aki Anjával sem találkozott azóta, hogy a lány januárban megérkezett New Yorkba. Az este kellemesen indult, Adammel azt beszélték meg, hogy a bárban találkoznak. Mint a régi szép időkben, a két lány együtt állt a tükör előtt. Anja egy sötétvörös selyemsantung nadrágot és blúzt választott, és Gaby is a vörös szín mellett tette le a voksát, Anjához hasonlóan nadrág és blúz összeállításban. Ahogyan a gardróbszoba tükre előtt álltak, akár testvéreknek is nézhették volna őket, a hatás lenyűgöző volt. Tíz órakor szólalt meg a telefon, a portaszolgálat a taxijuk érkezését jelezte. Ahogy átsuhantak a ragyogóan kivilágított városon, a látvány Anját is elbűvölte, pedig neki már volt ideje hozzászokni a Nagy Almához. A taxisofőr Manhattanben, a 5th Avenuen, a Plaza Hotel mellett állt meg. A lányoknak tetszett a látvány, a Butterflyt ragyogó kék, csillogó pillangó jelezte a bejáratnál. Meglehetősen nagy tömeg gyűlt össze, a divatos szórakozóhelyen a new yorki elit képviseltette magát. Anja és Gaby éppen azon gondolkozott, hogyan fogják ebben a tömegben megtalálni Adamet, amikor férfi megjelent mellettük. Mivel így hármasban már több mint egy éve nem találkoztak, a viszontlátás öröme ragyogó mosolyt csalt mindnyájuk arcára. Adam foglaltatott a számukra asztalt, így miután áttörték magukat a tömegen, kényelmesen elhelyezkedhettek. A zene nem volt túl hangos, így beszélgetni is tudtak. A beszélgetéshez finom koktélok is társultak, így rövid idő után rendkívül kellemes hangulatba kerültek. A jóképű fiatalember és a két gyönyörű nő sokak érdeklődését felkeltette, többen megálltak az asztaluknál, és táncolni hívták a hölgyeket. Egy ideig mindannyian elutasították a felkéréseket, majd érkezett egy olyan ajánlat, aminek Gaby nem tudott ellenállni. A férfi, aki táncolni hívta, mintha megtestesítette volna minden álmát: kisportolt testalkat, ragyogó zöld szempár, barna haj, és olyan mosoly, amelyik azonnal levette a lányt a lábáról. Gaby Anjára és Adamre pillantva elnézést kért, és már ott sem volt. Anja és Adam összenevettek, majd Adam táncolni hívta Anját, aki nem habozott, hiszen egyik kedvenc száma szólalt meg éppen. Az andalító, lágy zenére összeszokott párosként táncoltak, nem akármilyen látványt nyújtva. Nem tudták, nem is tudhatták, hogy nem messze tőlük volt valaki, akinek ez a látvány egyáltalán nem tetszett. Egy rövid, barna hajú, ragyogóan kék szemű férfi kísérte figyelemmel a pár minden mozdulatát, gyönyörködött a nő kecsességében, mozdulatainak bájában, és arra gondolt, bárcsak ő tarthatná a karjaiban a lányt. Amikor a szám véget ért, a pár visszasétált az asztalukhoz, a férfi pedig, aki addig őket nézte, felhörpintette az italát, és kisétált a bárból. Anját és Gabyt Adam kísérte haza, de csak jóval később, ami azt illeti, már inkább hajnalodott, amikor a három hullafáradt jóbarát nyugovóra tért Anja otthonában. Még szerencse, hogy Gaby gépe csak délután négy órakor szállt fel. A JFK-re Adam is kikísérte Gabyt, és amikor búcsút vettek egymástól, megfogadták, hogy a következő talákozásukig biztosan nem telik el újabb egy év.

A szerelem New York-ba érkezik - 7.

Két héttel később a délutáni ügyelet után indulni készülő Anjához Amber lépett oda:

- Van egy klub az Upper East Side-on, a Madison és a 76. utca sarkán. Woody Allen játszik ma a zenekarával. Kilenc órakor kezdenek. Elég nehéz bejutni, de ismerek ott valakit, úgyhogy biztosan lesz helyünk. Lenne kedved eljönni velem?

- Szívesen megyek! – bár Anja nem kifejezetten szerette a jazzt, mégis örült az invitálásnak. Abban a néhány hónapban, amióta együtt dolgoztak, kellemes munkakapcsolatot alakított ki Amberrel, de össze azért nem jártak. Néha megittak egy-egy kávét munka után a szerkesztőséghez közeli kávézóban, ilyenkor leginkább a munkáról, vagy semleges témákról volt szó, közös programot még nem csináltak. Rövid időn belül a lányok a megérkeztek a Carlyle Clubba. Elegáns, de Anja ízléséhez képest talán kissé túldíszített helyiségbe léptek, ahol egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. Amber odaintett a pultosnak, és a srác azonnal felszabadított nekik két helyet a bárpultnál. Alig rendelték meg Long Island koktéljukat, amikor a művészbejárón át belépett Woody Allen. Fehér ingben, homokszínű vászonnadrágban jelent meg, összeszerelte a klarinétját, és várt. A terem elcsendesedett, majd a hattagú zenekar élén játszani kezdett a színészóriás. Másfél órán keresztül zenéltek, és Anja megállapította, hogy a jazz is lehet jó, ha azt jól csinálják, márpedig Allen és zenekara első osztályú produkciót nyújtott. A koncert végén a közönség vastapssal köszönte meg az élményt. Anja éppen egy újabb kör Long Islandet rendelt, amikor Amber mobiltelefonja megszólalt.

- Ne haragudj, Anja, de most mennem kell – szólt sajnálkozva Amber -, anyám hívott, hogy a kislányom belázasodott.

- Semmi gond, menj csak, és jobbulást a kicsinek! – intett kolléganője után Anja. Ahogy visszafordult a bárpulthoz, hogy kifizesse az italokat, egy rossz mozdulatnál az egyik koktélos pohár megbillent, és a tartalma a szomszédos bárszéken éppen helyet foglaló férfi ingére ömlött.

- Kérem, bocsásson meg! – szabadkozott Anja. – Nagyon sajnálom! Hadd segítsek! – ragadott meg néhány szalvétát.

- Inkább majd én! – mondta a férfi, és kivette Anja kezéből a szalvétákat. Tett egy hiábavaló kísérletet arra, hogy felitassa a nedvességet, majd legyintett és az elázott szalvétákat a pultra ejtette, csak ezután fordult a lány felé. Lassan végignézett Anján, majd megszólalt:

- Rendelek egy másik Long Islandet magának e helyett – mutatott az ingére. Anja tiltakozni akart, de a férfi borzongató, mély, szexis hangja megváltoztatta az elhatározását. A pultos máris a lány elé tette az italt, és egy dupla whiskyt adott a férfinak. Anja a koktélt kortyolgatta, a pohár pereme fölött az ismeretlent nézte, aki le sem vette a szemét a lányról. Anja meglepően jóképű férfit látott, akin a leginkább feltűnőek tengerkék szemei voltak.

- Remélem, nem mindenben ilyen ügyetlen – szólalt meg az idegen. Anja nem egészen erre a mondatra számított, hirtelen úgy érezte, mintha nyakon öntötték volna egy vödör hideg vízzel.

- Ezt sohasem tudja meg! Azt hiszem, összetévesztett valakivel. Ennyit nem ér ez a koktél! – válaszolt a lány kissé ingerülten, majd hátat fordított a férfinak, és a kijárat felé indult. Mivel a helyiségben még mindig nagy volt a tömeg, ezért nem volt könnyű dolga, a férfinak viszont igen, amikor utána indult. Végül egymás után léptek ki az ajtón. Anja megborzongott, és arra gondolt, jól jönne most egy taxi.

- Sajnálom – szólalt meg a háta mögött a férfi.

- Nyilván nem tehet róla, hogy ilyen – fordult felé Anja. – Valószínűleg a rossz neveltetésének köszönheti a modorát.

- A neveltetésemmel nincs semmi probléma, csak…  ma nincs valami jó napom, de nem akartam megbántani magát. Viszont azt nem tudom, hogy ilyen mimóza lélekkel hogyan maradhat egyáltalán életben ebben a városban?

- Milyen szerencsés, hogy ez nem a maga gondja! Az én ismereteim szerint nem az a mimóza lélek legfőbb ismertetőjele, ha egy nő nem tűri el, hogy sértegessék! – vágott vissza Anja, és most már igazán mérges volt. Ebben a pillanatban egy sárga taxi tűnt fel az úton. Anja intett, a taxi megállt, a lány beült, és az autó elhajtott. Anja nem tudta, hogy szexi hang és a tengerkék szempár tulajdonosa még sokáig bámult a taxi után.

Két nappal később Amber és Anja éppen az informatikai rendszer egyik rejtélyes hibaüzenetét próbálták megfejteni, amikor Daniel Black harsogó hangját hallották:

- Hé, Amber, nézd csak, ki van itt!

- Michael! Istenem, de jó, hogy látlak! – sikkantotta Amber, és kis híján átugrotta az asztalt is siettében, hogy mielőbb egy férfi nyakába borulhasson. – Jól vagy? Úgy örülök, hogy nem esett semmi bajod! Mikor érkeztél? Meddig maradsz?

- Mennyi kérdés! Te semmit sem változtál! – szólalt meg a férfi, és Anja a hangot furcsán ismerősnek hallotta. – Jól vagyok, köszönöm, kedves, hogy aggódtál. Egy hete vagyok újra Amerikában, de csak három napja érkeztem New Yorkba. Előtte Washingtonban volt egy kis elintéznivalóm. Én is nagyon örülök, hogy látlak! – ölelte meg Ambert. – Hogy van Mimi? Alig várom, hogy láthassam a keresztlányomat!

- Mimi remekül van, és kibújik majd a bőréből örömében, ha meglátogatsz bennünket – mosolygott Amber, majd Anjára mutatott. - Michael, hadd mutassam be neked Lisa Hamiltont.

A férfi megfordult, és Anja még láthatta, milyen kellemes a mosolya, mielőtt eltűnt az arcáról. Anja nyerte vissza előbb az önuralmát, és hűvös mosollyal nyújtott kezet.

- Üdvözlöm, Mr…

- Scott – nyújtotta a kezét a férfi is.

- Scott? – Anja úgy rántotta el a kezét, mintha megégette volna. – Maga Michael Scott? Nos, ha jobban belegondolok, nem is akarom megismerni! – fordított hátat a triónak, és határozott léptekkel elhagyta a hírszerkesztőséget.

- Ennek a nőnek meg mi baja van? – nézett Daniel elhűlve Anja után. Amber tanácstalanul tárta szét a kezét, Michael pedig jobbnak látta, ha nem szólal meg. Néhány másodpercnyi döbbent csend után úgy folytatták a beszélgetést, mintha semmi sem történt volna az imént, leszámítva Michaelt, aki még jó ideig nem tudott szabadulni attól a döbbenettől, hogy itt látta viszont azt a nőt, akire elég sokat gondolt az elmúlt két napban.

A szerelem New York-ba érkezik - 6.

Másnap reggel nyolc órakor Anja megilletődötten lépett be újra a Times Building kapuján. Anita Sollennel megbeszélték, hogy az asszisztens a recepción várja majd, és körbevezeti az épületben. A mosolygós, barna hajú lány állta a szavát, és kezében két pohár kávéval fogadta Anját. A hercegnő számára nagy könnyebbséget jelentett, hogy van valaki, akinek a diszkréciójában megbízhat, aki előtt nem kell titkolóznia. A kávét örömmel fogadta, és hálásan kortyolt bele, miközben a newsroom felé indultak. A terem meghatározó eleme egy piros lépcsősor volt. Ezen a reggeli órán még nem voltak sokan a teremben. Anita az ügyeletes szerkesztői szobához vezette Anját. Daniel Black, a hírszerkesztőség vezetője bizonyára két ballábbal kelt fel aznap reggel, mert meglehetősen morcosan reagált, amikor Anita bemutatta neki új kollégájukat.

- Hello, Daniel, ő itt Lisa Hamilton. Gyakornokként kezd dolgozni a lapnál, Ms. Ritter a hírszerkesztőségbe osztotta be, itt kezdi a gyakorlatát. Az igazgatónő elvárja, hogy segítsd és irányítsd a munkáját! – mondta Anita egy férfi hátának. A megszólított éppen a kávéfőzőbe próbált életet lehelni.

- Remek, más sem hiányzik nekem, csak hogy bébiszittert játszhassak az igazgatónő legújabb pártfogoltja mellett! – morogta a férfi, akinek a kávéfőzővel vívott csatájában egyelőre a gép áll nyerésre.

- Hadd segítsek! – lépett közelebb Anja. Daniel Black arrébb lépett, és végre a képes felét fordította feléjük. A látványért érdemes is volt odanéznie. Anita is csinos lány, kedves jelenség, de arra a nőre, aki szakértő mozdulatokkal keltette életre a kávéfőzőt, leginkább a lenyűgöző jelző illett. Magas, karcsú alakot látott, üde, határozott arccal, remekbe szabott, homokszínű nadrágkosztümben, amely első osztályú alakot láttatott. A férfi kettőt pislogott, mintha nem hinne a szemének, azután tekintetét alaposan végigjártatta új kolléganőjén. Anja nem jött zavarba, állta a kutató pillantást, végül a férfi fordította el a fejét. Anitának a metakommunikáció láttán igen jó kedve lett. Nem kifejezetten kedvelte ugyanis a hírszerkesztőség fejét. A férfi nyíltan szexista volt, a férfi kollégákat pártolta a női újságírókkal szemben, kikezdett már szinte kivétel nélkül minden nővel a lapnál, és egészen ordenáré stílusa volt. Mindezen, meglehetősen kellemetlen tulajdonsága ellenére a New York Times frontemberének számított, mert a szakmai tudása megkérdőjelezhetetlen volt. Hihetetlenül gyorsan vágott az agya, képes volt egyfolytában napokig dolgozni pihenés nélkül, és szinte az egész világot bejárta már, mielőtt öt évvel ezelőtt elfoglalta jelenlegi pozícióját. Kollégái nem kedvelték, de elismerték a képességeit, és többé-kevésbé ki is jöttek vele. Anita látta Anján, hogy ő nem ijed majd meg Daniel stílusától, a főszerkesztő benne emberére talált.

- Ooops – szólalt meg Daniel, amikor végre megtalálta a hangját -, a bébiszitterkedés talán nem is lesz olyan kellemetlen!

- Ez mindkettőnkön múlik. Addig biztosan nem lesz, Mr. Black – mosolygott Anja -, amíg szigorúan a munkakapcsolat keretein belül marad! Ms. Ritter szerint sokat tanulhatok Öntől, és feltett szándékom, hogy hasznos tagja legyek a csapatának.

- A kávéfőzés máris remekül megy – szimatolt a férfi a levegőbe elégedetten, ahogy megérezte a kávé illatát.

- Nincs ellenemre, hogy kávét is főzzek, ha éppen arra van szükség, de talán akad majd számomra olyan feladat is, ahol hasznát vehetem mind a két diplomámnak, és annak, hogy három nyelven beszélek felsőfokon. Majd meglátja, hogy a kávéfőzés csak egy, és talán nem is a legfontosabb képességem – mosolygott tovább rendületlenül Anja, és látta a férfin, hogy az egyre kényelmetlenebbül érzi magát.

- Nos, ha Anitával végzett – hümmögte végül Daniel -, nézze át az ügyeletes átadójegyzékét a legfrissebb hírekről!

Anita megismertette Anját az ügyeletessel, Amber Ibsennel, és amint a két nő belemerült a munkába, magára is hagyta őket. Amber nagyon kedves nő volt. Órák teltek el úgy, hogy Anja észre sem vette az idő múlását. Feszült figyelemmel követte az egyre zsúfoltabb newsroomban történteket, igyekezett átlátni annak működését. Jegyzetelt, kérdezett, tanulmányozta a lap informatikai rendszerét, figyelte, hogyan dolgozik Amber. Jócskán elmúlt már dél, amikor Amber megkérdezte, nincs-e kedve enni valamit. Örült a kérdésnek, és Amberrel a kantinba mentek. Ez egy meglehetősen nagy helyiség, ahol láthatóan igyekeznek jól tartani a lapnál dolgozókat. Anja örömmel látta, hogy az ételek frissek, a környezet kellemes. Akármilyen vonzó volt azonban a kantin kínálata, Anja úgy érezte, hogy egy falatot sem tudna lenyelni, ezért egy pohár friss gyümölcslével és egy csésze kávéval kísérte Ambert egy asztalhoz.

- Lisa, ez kevés lesz, ha bírni akarod a napot energiával! – mondta Amber, és nekilátott carbonara spagettijének.

- Lehet, hogy igazad van, de bevallom, nagyon ideges vagyok! – kortyolt Anja a kávéba. – Dolgoztam már szerkesztőségekben, de a New York Times egészen különleges.

- Büszkék is vagyunk rá – mosolygott Amber -, és te még nagyon sok mindent nem láttál!

- De nagyon kíváncsi vagyok!

- A kíváncsiság a legfontosabb ebben a szakmában. Azt hiszem, mi jól kijövünk majd egymással! – emelte Amber koccintásra a poharát. Anja örömmel viszonozta a gesztust a saját poharával. Ebéd után visszamentek a newsroomba, és ott újabb órák teltek el észrevétlenül. Este hat órakor Amber elbúcsúzott Anjától. A lány taxiba ült, és hazament. Úgy érezte magát, mint akin egy úthenger ment át, de egyben végtelenül boldog is volt attól, hogy rálépett arra az útra, amelyet már régóta keresett.

Hetek teltek el tanulással, Anja szivacsként szívta magába az új információkat. A hetekből hónapok lettek, a lányt egyre többen ismerték meg a lapnál. Daniel Black természetesen nem tagadta meg önmagát, és bepróbálkozott Anjánál, de a lány tartotta a három lépés távolságot. New Yorkba csodás napsütést, meleget és virágillatot hozott a május. Anja lebukástól való félelme lassan eltűnni látszott, a New York Times befogadta őt, és senkiben nem merült fel, hogy az új gyakornok, Lisa Hamilton valójában Lady Hamilton, az angol high society jeles képviselője, egy igazi hercegnő. Egyszer a kantinban ugyan elcsípett egy beszélgetést, amelyben két nő arról beszélt, hogy Lisa Hamilton nagyon hasonlít egy angol hercegnőre, és micsoda véletlen, azt a hercegnőt is Hamiltonnak hívják. Végül a két nő nevetve megegyezett abban, hogy valószínűleg mindenkinek van valahol egy hasonmása a világon, és egyébként is mennyire bizarr ötlet, hogy egy angol hercegnő a New York Times hírszerkesztőségében gürizne, ahelyett, hogy élné a hercegnők csodálatos életét. Anja jót nevetett magában, és remélte, hogy ez a valóban bizarr ötlet senkinek nem fogalmazódik meg a gondolataiban.

Május hetedikén este Anja már indulóban volt hazafelé, amikor a kihalt newsroomban megszólalt egy telefon.

- New York Times, jó estét! – fogadta a hívást Anja.

- Scott vagyok és Blacket keresem! – hadarta a vonalban egy határozott férfihang, nehezen érthetően a háttérben lévő őrült hangzavartól.

- Sajnálom, Mr. Black már nincs bent. Segíthetek Önnek?

- Igen! Kerítse elő Blacket a föld alól is, és mondja meg neki, hogy most küldtem el az év sztoriját! Gondoskodjon arról, hogy a holnapi szám címoldalán hozzák le! És ne tolja el, szivi, mert nem lesz másik lehetősége arra, hogy helyrehozza!

Anja szóra nyitotta volna a száját, de bármit is akart mondani, már csak a süket vonalnak mondhatta volna el. Néhány pillanatig csak ült, és a telefont bámulta, majd tárcsázta azt a számot, amit legszebb álmából felébresztve is tudnia kellett: Daniel Black mobilszámát.

- Ajánlom, hogy tényleg fontos legyen! – morrant a férfi hangja.

- Én is remélem, hogy tényleg az, Mr. Black – szólt Anja. – Az előbb telefonált ide egy hétmérföldes bunkó, azt mondta, Scottnak hívják, és hogy kerítsem elő magát a föld alól is, mert az év sztoriját küldte magának, aminek a holnapi címlapon a helye.

-  Azt mondja, Scott? – röhögött a férfi. – Nos, a hétmérföldes bunkó talán túlzás.

- Ennek a megítélésére valószínűleg nem maga a legalkalmasabb.

- Ez talált, kislány! Most pedig szóljon a nyomdának, hogy várjanak, amíg nem szólok. Megnézem, mit küldött Scott, de látatlanban is biztos vagyok abban, hogy tényleg címlapsztori – mondta Black, és bontotta a vonalat.

Miután szólt a nyomdának, Anja tudta, hogy most már hazamehet. Igyekezett kiverni a fejéből mindkét bosszantó bunkót: Blacket és azt a Scott nevű ismeretlent is. Másnap szabadnapos volt, de a napot természetesen az internet előtt kezdte. Ahogy a Times weblapjára kattintott, a kávéscsésze kis híján kiesett a kezéből.

„Az Al  Kaida meg akarta ölni Obamát! Az elnök elleni merényletet meghiúsították!

Az amerikai csapatkivonásról szóló tárgyalásokra tegnap Irakba érkezett amerikai elnök ellen az Al Kaida merényletet készített elő, melyet az országban dolgozó nemzetbiztonsági szolgálatok meghiúsítottak. Michael Scott exkluzív tudósítását olvashatják…”

- Lehet, hogy bunkó, de nagyon profi – állapította meg Anja Michael Scottról, miután elolvasta a cikket, és abban is igazat kellett adnia a férfinak, hogy ezt a sztorit tényleg a mai címlapon kellett leközölni. Örült annak, hogy az elnöknek nem esett baja, és figyelmét a feladataira fordította.

A szerelem New York-ba érkezik - 5.

Két nappal később, egy szép, napos, de hideg délelőttön, Anja éppen a nappali olvasósarkában ült, és a második kávéját kortyolgatta, amikor megszólalt a belső telefon.

– Jó napot, Ms. Hamilton, Robert Owens vagyok, és azért csengettem fel Önhöz, mert látogatója érkezett, egy úr keresi.

–        Mr. Owens, elárulná, kérem, hogy kiről van szó?

–        Az úr nem mondta meg a nevét, csak annyit üzen Önnek, hogy ő keveri a legjobb Kir Royalt a világon.

–        Kérem, Mr. Owens, engedje fel az urat! – mosolygott Anja, és az ajtóhoz indult.

–        - Adam! – ölelte ált széles mosollyal az ajtón belépő fiatalembert – Te hogy kerülsz ide, és hogy találtál meg?

–      -   Otthon kerestelek, Londonban, de nem találtalak. Szerencsére a házvezetőnőtök emlékezett rám, és elmondta, hogy New Yorkba költöztél, a címedet is Ms. Kellertől tudtam meg. De nem az a kérdés, hogy én hogy kerülök ide – nyomott cuppanós puszit Adam Logan Anja arcára –, hanem az, hogy te mit keresel New Yorkban, és hogy miért nem szóltál nekem erről!

–        Ez hosszú történet – mondta Anja, miközben a nappaliba kísérte a vendégét –, és kérlek, ne haragudj rám, hogy még nem hívtalak, de én is csak két napja vagyok itt.

–        Éppenséggel ráérek meghallgatni, pláne, ha kapok én is a kávéból!

Anja kiszolgálta Adamet, majd elmesélte neki, miért van most New Yorkban. Nagyon örült Adam látogatásának, akivel még Párizsban ismerkedett meg, az egyetemi évei alatt. Adam Logan nem mindennapi figura, Anjánál két évvel idősebb, reklámszövegíró. Első

szövegeit még gimnazista korában adta el, és mire lediplomázott, egy jól prosperáló reklámügynökség tulajdonosa is lett egyben. Anjával egy Montparnasse-on lévő bárban futottak össze, és azonnal megkedvelték egymást. A férfi akkor éppen Párizsban élt, pillanatok alatt beilleszkedett Anja és Gabrielle baráti társaságába, sőt, a két lánnyal valódi triumvirátust alkottak. Már dél felé járt az idő, amikor Adam megkérdezte, van-e kedve Anjának ebédelni menni.

–        Éppenséggel lenne, de dolgom van.

–        Milyen elfoglalt, fenség! – bolondozott a férfi.

–        Nem mindenki olyan szabad madár, mint Ön, Mr. Logan – viccelődött Anja is.

–        És mi olyan sürgető feladat, hogy távol tartson téged egy ebédtől?

–        Mielőtt jöttél, éppen az önéletrajzomon dolgoztam, pontosabban egy olyan önéletrajzon, amelyik korrekt és igaz ugyan, de nem derül ki belőle, hogy ki vagyok, és honnan jöttem. Ez tényleg fontos, mert a lehető leghamarabb be akarom nyújtani a New York Timeshoz. Délután pedig vásárolni készültem.

–        Nem hinném, hogy nincs egy rongyod sem, amit felvehetnél, szegény kicsi hercegnő! – csúfolódott Adam.

–        Pedig elhiheted! – bólogatott Anja. – Nem kedvtelésből akarok vásárolni, hanem azért, mert ha behívnak a Timeshoz állásinterjúra, oda nem mehetek Chanel-kosztümben, Dior-koktélruhában, vagy Versace-farmerben. Olyan ruhára van szükségem, amelyikben nem tűnök ki a tömegből.

–         Ebben az esetben egy csadort javasolnék – viccelődött tovább Adam. – Anja, a te külsőddel teljesen mindegy, mit veszel fel, nem tudsz észrevétlen maradni!

–        Te hízelegsz! – kapott egy káprázatos mosolyt Anjától.

–        Ez igaz, és abban is igazad van, amit mondtál – ismerte el a férfi –, de semmi vész, segítek! Éhes vagyok, úgyhogy intézzük el előbb az ebédet, utána a vásárlást, bízd rám magad nyugodtan, tudom, hogy hová kell mennünk, és az önéletrajzoddal is megbirkózunk, ha visszajöttünk ide.

Anja olyasmit érzett, amit már régóta nem: óriási megkönnyebbülést és feltétlen bizalmat. A párizsi szép napok emlékére Adam a La Bonne Soupe-ba vitte, ahol isteni francia hagymalevest ettek, miközben a szállingózó hóesést nézték az ablakon át, majd Ann Taylor butikjába mentek a Fullton Streetre. Itt Adamnek hihetetlen sikere volt, amíg Anja az férfi segítségével kiválasztott ruhákat próbálta, az üzlet eladónői egymással versenyeztek Adam figyelméért. Nem tudták, hogy feleslegesen próbálkoznak. Este hét óra is elmúlt már, mire az egyre sűrűbb hóesésben a taxi visszavitte őket Anja lakásához. Amíg Anja átöltözött, Adam két Kir Royal-koktélt kevert pezsgőből és Creme de Cassisból, azaz feketeribizli-likőrből.

–        Semmi kétség, ebben még mindig te vagy a legjobb! – kortyolt bele a lány a koktélba, majd elégedetten hátradőlt. A zöld melegítő úgy simult rá, mintha a bőre lenne, vörösesbarna haja lágyan omlott a hátára.

–        Csak ebben? – lépett közelebb a férfi sértődött arckifejezéssel Anjához, majd felkapott egy párnát a kanapéról.

–        Legalább a poharat hadd tegyem le! – nevetett Anja, és ennél több ideje nem is volt, mielőtt eltalálta a párna. A lánynak se kellett több: néhány pillanat volt csupán, és a két fiatal gyermeki lelkesedéssel párnacsatázott.

–        Megadom magam! – zuhant Anja kifulladva a kanapéra. Adam átölelte, és lágyan megcsókolta.

–        Te vagy az a nő, akibe bele tudnék szeretni – súgta.

–        Amikor utoljára láttalak, még nem a nők érdekeltek! – szólt döbbenten Anja, és csak akkor jött rá, hogy a férfi ugratja, amikor az hangosan felkacagott.

–        Ez nem volt szép! – orrolt meg a lány.

–        Ne haragudj! – kérlelte őt Adam. – Amit mondtam, nem volt teljesen komolytalan, ha a nők érdekelnének, már régen beléd szerettem volna.

–        Nézzük meg, mi van még a kosárban, amit a delicatesse-ből hoztunk – mondta könnyedén Anja, és a konyhába indult. Az, hogy Adam meleg, sohasem jelentett problémát a számára, úgy fogadta el őt, ahogy volt. Gabyval együtt még örültek is annak, hogy a barátságuk Adammel tisztán barátság lehet, nem kellett attól tartaniuk, hogy előbb-utóbb valamelyikük esetleg beleszeret a férfiba. Néhány Kir Royallal és egy-két tejszínes-gyümölcsös linzerkosárkával később Anja életrajzát is sikerült elkészíteniük, majd a kábeltársaság DVD-kínálatából kiválasztottak egy vígjátékot Jennifer Anistonnal a főszerepben, melynek nem értek teljesen a végére, mert a kanapén egymás mellett aludtak el.

Másnap Anja futárral a New York Times szerkesztőségébe küldte az önéletrajzát. Nem kellett sokáig várnia, két nappal később megszólalt a mobilja.

–        Anja Hamilton! – fogadta a hívást.

–        Üdvözlöm, Ms. Hamilton, Anita Sollen vagyok, a New York Timestől hívom, Ms. Maria Ritter megbízásából. Megkaptuk az életrajzát, és a lapigazgató asszony találkozni szeretne Önnel. Megfelelne Önnek holnap délelőtt 10 órakor egy találkozó?

–        Természetesen, ott leszek, köszönöm! – búcsúzott Anja, és szinte elhinni is alig akarta, hogy ilyen hamar felhívták a laptól.

Délelőtt ¾ 10 volt, amikor a taxi begördült Anjával az Eight Avenue 620 elé. A lány izgatottan nézett fel arra az épületre, amelyben az áhított munka várta. Az utóbbi hónapokban sokszor elképzelte, milyen lesz először belépni ide. Nem is tétovázott, határozott léptekkel lépett be az ajtón.

–        Jó napot, Anja Hamilton vagyok és Ritter igazgatónővel lesz találkozóm 10 órakor.

–        Üdvözlöm, Ms. Hamilton, azonnal hívom az asszisztensét, aki felkíséri Önt – válaszolt rendkívül udvariasan egy fiatal nő, majd a telefon után nyúlt. Néhány perc múlva szürke kosztümben Anita Sollen lépett Anjához.

–        Ön nagyon csinos – dicsérte meg az asszisztens Anja olívzöld nadrágkosztümjét és ugyanolyan színű kabátját, mikor a liftbe léptek. – Látom, izgatott egy kicsit. Feleslegesen aggódik. Ms. Ritter határozott, de nagyon kedves asszony – bátorította Anját. A lánynak jól esett a bíztatás, és bizony rá is fért. Nem attól félt, hogy a Timesnak esetleg nem felel meg a képzettsége, egészen más oka volt az aggodalomra. Nem volt sok ideje az aggályaival foglalkozni, mert azonnal bebocsátást nyert a lapigazgató asszony irodájába.

–        Üdvözlöm, Ms. Hamilton! – állt fel az íróasztala mögül Maria Ritter. Anja mosolyogva nyújtott kezet. A tágas, barátságos irodában egy elegáns, édesanyja-korú asszonyt látott. Lenyűgöző volt a nő megjelenése, határozott a kézfogása, látszott rajta, hogy tudja, mit akar, és a céljait el is éri.

–        Kérem, foglaljon helyet! – invitálta egy kanapéhoz az igazgatónő Anját. – Érdeklődéssel olvastam az életrajzát, kérem, meséljen magáról!

–        Gondolom, nem arra kíváncsi, amit már olvasott – kezdte Anja -, ezért arról beszélnék, ami nincs benne az életrajzomban. Komoly újságírói gyakorlatom nincsen, Párizsban a Sorbonne egyetemi lapjánál dolgoztam, végig a tanulmányaim alatt. Ez jó gyakorlat volt, de természetesen nem mérhető a Timeshoz.

–        Mindenképpen pozitívum, hogy nem most lát először szerkesztőséget – mosolygott Ms. Ritter. – Milyen jellegű cikkeket írt?

–        Mindenfélét, riportot, publicisztikát, ajánlót, tudósítást, szóval mindent, amire éppen szükség volt. Hoztam egy válogatást az általam legjobbnak ítélt cikkekből, de ezek mind franciául vannak – sajnálkozott.

–        Bár én nem beszélek franciául, csak németül – bólintott az igazgatónő -, természetesen van olyan kollégám, aki a cikkeit elolvasva meg tudja ítélni a kvalitásait, de nem ez a fontos. Imponáló a végzettsége. Látom, hogy diplomáciát is tanult az egyetemen. Érdekelne, hogy miért nem ilyen jellegű karrierre készül?

–        A diplomácia hasznos tudomány – kezdte Anja –, de én sohasem akartam diplomata lenni. Fő szakom az újságírás volt, mindig is ez érdekelt igazán. Rendkívül kíváncsi vagyok, érdekel a minket körülvevő világ, és szeretném megmutatni másoknak is, amit érdekesnek látok. Ebben a meggyőződésemben csak megerősített az a hat év, amit az egyetemi lapnál töltöttem, gyakorlaton pedig a Le Monde szerkesztőségében voltam, ahol diploma után állást is ajánlottak.

–        Miért nem fogadta el a felkínált lehetőséget?

–        Haza akartam menni, Londonba.

–        Londonban is vannak kiadók, miért jött New Yorkba, ha Párizsból hazavágyott?

–        Régi álmom volt, hogy egyszer a New York Timesnál dolgozhassam. Tisztelem ennek a lapnak a történelmét, és vonzott az ismeretlen New York is.

–        Nagyon meggyőző, amit mondott, hercegnő! – bólintott az igazgatónő. Anja meglepetten nézte, majd arcán beletörődő, keserű mosollyal megrázta a fejét.

–        Honnan tudta? – kérdezte.

–        A XXI. században New York már nincs olyan messze Európától, a hírek a világ legkisebb szegletéből is eljutnak hozzánk – magyarázta az arcán kis, kaján mosollyal Ms. Ritter. – Már az életrajzát olvasva gyanút fogtam, és elég volt egyetlen telefon Londonba, hogy kiderítsem, Ön titokban ugyan, de elhagyta a várost. Tudom, hogy miért jött ide, de tőlem nem kell tartania, én nem árulom el a titkát.

–        Köszönöm – állt fel a kanapéról Anja -, és azt is köszönöm, hogy fogadott. Bocsásson meg, kérem, hogy raboltam az idejét.

–        Most meg hová indul? – szólt utána Maria. – Mondtam én egy szóval is, hogy nem akarom alkalmazni? Az Amerikai Egyesült Államok szabad és demokratikus ország, ahol nem különböztetünk meg hátrányosan senkit azért, mert hercegnő! – az igazgatónő most már nem is próbálta titkolni a mosolyát. – Meggyőződésem, hogy Ön remekül helyt fog állni a Times csapatában, és nekem, mint lapigazgatónak, ez a legfontosabb. A szamárlétrát persze végig kell járnia, de higgye el nekem, élvezni fogja a tanulási folyamatot. Persze az nem lenne jó, ha Lady Hamiltonként kezdene nálunk dolgozni, és attól tartok, hogy a neve és az arca mást is nyomra vezet majd.

–        Mit tehetnénk? – kérdezte Anja, és még mindig nem akarta elhinni, hogy kap egy lehetőséget.

–        Az Anja nem túl gyakori név, ezért feltűnő, de a Hamilton nem ritkaság. Úgy tudom, Önt Anja Catherine Elisabeth Hamiltonnak hívják. Talán kiválaszthatná valamelyik keresztnevét a másik kettőből, hiszen azok sokkal hétköznapibbak.

–        Mit szólna a Lisához?

–        Ez jó, tetszik. Akkor hát, Lisa Hamilton, üdvözlöm a New York Times csapatában. Megkérem Anitát, hogy vezesse Önt körbe a lapnál, és segítsen a formaságokat elintézni. Anitától nem kell tartania, rendkívül diszkrét, tőle biztosan nem tudja meg senki a titkát. Mikor tud kezdeni?

–        Akár azonnal! – nyújtott kezet Anja Ms. Ritternek. Anita Sollen készségesen és nagyon kedvesen segített neki az adminisztrációban. A lapigazgató asszony által aláírt levél mellé Anjától nem kértek más dokumentumot, és egy óra múlva Anja egy Lisa Hamilton névre kiállított fényképes újságíró igazolvánnyal lépett ki a Times Building kapuján.