2011. augusztus 25., csütörtök

A szerelem New Yorkba érkezik - 15.

- Anja, miért nem jössz haza egy kis időre? Apáddal nagyon szeretnénk már látni! – kérlelte Catherine hercegné a lányát. – Nagyon örülünk annak, hogy jól érzed magad New Yorkban, de éppen elég hosszú időt töltöttél már távol az otthonodtól! Apropó: William is zokon vette, hogy nem voltál ott az esküvőjén.
- Williammel már beszéltem, és megértette, hogy miért nem lehettem ott a világ legnépszerűbb eseményén! Szükségem van az inkognitómra, és azt nem őrizhettem volna meg az esküvőn. Biztosan lefotóztak volna engem is, és akkor már nem is lett volna értelme visszatérnem ide.
- Talán nem is lett volna olyan nagy baj – sóhajtott Anja édesanyja. – Apáddal még mindig nem értjük, miért nem lett volna jó neked valamelyik lapnál itt Angliában.
- Anya, ezt már annyiszor megbeszéltük! A magam erejéből akarok érvényesülni, ki akarom próbálni, mire jutok az ismertség, a hercegnői címem és az apám segítsége nélkül. Én sem hittem volna, milyen jól működik mindez itt, Amerikában! Itt el tudok rejtőzni, senkit sem érdekel, ki vagyok valójában…
- Mert senki sem tudja, hogy ki is vagy valójában! – hívta fel a nyilvánvaló tényre Anja figyelmét a hercegné. – Hidd el, ha megtudnák, nagyon is érdekelne mindenkit! És ebből a szempontból borotvaélen táncolsz, mert bármikor kiderülhet a valódi személyazonosságod.
- Ezzel a problémával majd akkor foglalkozom, ha bekövetkezik – hessegette el a fenyegető rémképet magától Anja. – A szerkesztőségben nagyon jól érzem magam, izgalmas feladatokat kapok, a kollégáim befogadtak, sőt, megkedveltek, úgyhogy igazán semmi okom sincs mindezt feladni. Ezen kívül hallatlanul jó érzés úgy kimenni az utcára, hogy nem loholnak fotósok a nyomomban, nem kell bujkálnom senki elől, civil, hétköznapi életet élhetek!
- Látom, hogy most sem tudlak meggyőzni semmivel – sóhajtotta lemondóan az édesanyja -, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy nagyon hiányzol nekünk. Ha te nem akarsz hazajönni, mi lenne, ha apáddal meglátogatnánk?
- Ez sem igazán jó ötlet, anya! Nem tudnátok úgy eljönni Londonból, hogy az utazásotoknak híre ne kelne, és onnan már csak egy lépés, hogy az is kiderüljön, hová utaztok és miért. De el tudok képzelni egy köztes megoldást…
- Mi lenne az? – vágott közbe izgatottan az édesanyja.
- Aix-en-Provence.
- Igen?
- Körülbelül három hét múlva odautazhatnék én is és ti is, eltölthetnénk ott együtt egy kis időt.
- Anja, ez remek ötlet! – lelkesedett a hercegné. – Idén még nem voltunk a nyaralóban, és azon a világtól eldugott kis helyen mindig megtaláltuk azt az elszigeteltséget, amire vágytunk. Szeptemberben a legcsodásabb Provence! Máris beszélek apáddal, és megszervezem az utazást!
- Talán Gabrielle is eljöhetne néhány napra, ha ráér – mondta Anja -, hiszen már őt is nagyon régen láttam. Fel is hívom, hogy megkérdezzem őt! – búcsúzott el édesanyjától Anja, és az utazás gondolatától felcsigázva hívta fel a barátnőjét. Gaby örömmel fogadta a Provence-i kiruccanás ötletét, és megígérte, mindent megtesz azért, hogy szabaddá tegye magát.

- Akkor beszéljünk Kolumbiáról – dőlt hátra székében Mr. Ritter. – Tudjuk, hogy a korábban Diego Montoya-által vezetett, Calí közelében található Norte del Valle nevű drogkartell vezetését Roberto Escobar vette át, miután Montoyát 2008-ban a kolumbiaiak elfogták és átadták az Amerikai Egyesült Államok kormányának. Mint tudjuk, Don Diegot kiadatásának legfőbb oka az volt, hogy Kolumbiának meg kell győznie Washingtont arról, elszántan küzd a kábítószer-kereskedelem ellen, mert az USA csak így hajlandó további, jelentős segélyekkel támogatni a Plan Colombia projektet. Bár Montoya elfogása három évvel ezelőtt nagy fegyverténynek számított, a drogkartellek, a drogháború világában valójában csak igen kis lépést jelentett. A Norte de Valle szinte azonnal megtalálta Montoya utódját, és Escobar mára már nagyobb veszélyt jelent, mint amekkorát Montoya valaha is jelenthetett. Escobar állítólag azt tervezi, hogy a klánja átveszi az uralmat az Areallo Felix-klán felett, és ezzel jelentősen megnöveli a befolyását a drogüzletben. Jesus Labra, az Areallo Felix-klán volt vezetőjének elfogása óta ez a klán meggyengült, a vezetésért folyó belharcok miatt könnyű prédát jelenthet Escobarnak. A kolumbiai drogmaffiáról kevés szó esik a médiában, mert kevesek veszik maguknak a bátorságot, hogy beszéljenek, írjanak róla, pedig ez a téma talán most aktuálisabb, mint valaha. A kolumbiai kormány attól fél, hogy az ország újra a kábítószeres maffiák merényleteitől lesz hangos, és ha Escobarnak sikerül egyesíteni a két legnagyobb klánt, akkor ez minden bizonnyal így is lesz, hiszen a kábítószer-termelés és a kereskedelem visszaszorítására és a maffia felszámolására tett kísérletek mindeddig eredménytelennek bizonyultak. Ezek a kartellek korántsem csak a kábítószer miatt jelentenek veszélyt, hanem azért is, mert a politikai paletta minden részéből származó illegális fegyveres csoportokat pénzelnek és befolyásolnak, sőt, maguk is paramilitáris csoportokat alakítottak és vontak befolyásuk alá. Ennyit a kolumbiai, mindannyiunk által ismert helyzetről vázlatosan – kortyolt ásványvízébe az igazgatónő. – Azért kérettem ma ide önöket, mert felmerült az ötlet, hogy a Times a helyszínről tudósíthatna, tényfeltáró riportokban számolhatna be arról, mi a helyzet most Kolumbiában, messze túlmutatva azon, ami a hírműsorokba bekerül. Nem akarom szépíteni a helyzetet, a feladat életveszélyes – nézett Ms. Ritter jelentőségteljesen Michael Scottra -, ezért természetesen kizárólag a maga döntésén múlik, hogy elvállalja-e. Nem kell most eldöntenie, csak arra kérem, hogy gondolkodjon rajta!
- Óriási durranás lenne! – szólalt meg Daniel Black, és lelki szemei előtt már a szalagcímeket is látta.
- Lenne még valami! – emelte fel a kezét Ms. Ritter. – Bevallom, az ötlet nem egészen a sajátom, a Post is gondolkodik hasonlón, és felmerült az együttműködés lehetősége. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ketten utaznának Kolumbiába, Michael és Eric Evans. Mindkét lap közölne tudósításokat, amelyek nyilván nem lennének egyformák, hiszen két különböző habitusú, stílusú újságíró írná azokat. Ha úgy tetszik: a két lap megosztozna a felelősségen és a „dicsőségen” is. A Timesnek ez nem okozna presztízsveszteséget.
- Evansszel? – kérdezett vissza Michael. – Egyedül még elvállalnám, de hogy pont Evansszel kelljen együttműködnöm…
- Egyedül nem engedhetem oda, a Timesnél pedig senkinek nincs olyan tapasztalata, hogy magával mehessen. Evans ugyanazokból az országokból tudósított, mint maga, ugyanolyan tapasztalatai vannak a veszélyzónákból, mint magának. Hasznos segítőtárs lehet. Van talán valamilyen személyes konfliktus maguk között, ami megakadályozná az együttműködést?
- Nincs – válaszolt némi gondolkodás után Michael. Nem óhajtotta ugyanis megosztani a többiekkel, mi az oka annak, hogy ki nem állhatta Eric Evanst.
- Remek, ezt örömmel hallom! – emelkedett fel az íróasztala mögül az igazgatónő. – Michael, ismétlem, nem muszáj ma eldöntenie, de a Post mindenképpen oda akar küldeni valakit, és Evans már elvállalta a küldetést. Kérem, hogy néhány napig gondolkodjék, azután keressen meg!

MMichael a gondolataiba mélyedve hagyta el Ms. Ritter irodáját. Daniel Black még mondott ugyan neki valamit kifelé menet, de túlságosan lekötötték a gondolatai ahhoz, hogy válaszolni tudjon, vagy akarjon. Egyenesen a kantinba sétált, és egy bögre kávéval a kezében egy ablak melletti asztalhoz ült. Gondolataiban már Burmában járt, ahol utoljára együtt dolgozott Evansszel. Burmában működik a világ egyik legkeményebb katonai diktatúrája. Bár Burmát 1989 óta Mianmarnak hívják, de ezt az elnevezést inkább a totalitárius katonai rezsim használja, a Michael szívéhez közel álló, diktatúra ellenes ellenzékiek ragaszkodnak a Burma-elnevezéshez, és például az Amerikai Egyesült Államok sem hajlandó alkalmazni az elnyomó rezsim szóhasználatát. Michael sok veszélyes helyen megfordult már életében, Irakban, Iránban, Afganisztánban, Izraelben, Gázában, sok szörnyűséget látott már, de a diktatúrának, a szenvedésnek új értelmet adtak a Burmában látottak. Ebben az országban a gyarmati idők után mindössze tizennégy évig, 1948-1962 között volt csak demokrácia, de már több mint ötven éve egy katonai junta gyakorolja a hatalmat, és tartja teljes elnyomásban a népet. A burmaiak generációi úgy nőnek fel, hogy nem is merik a szabadságot, a demokráciát. Hitük, a buddhizmus adhat nekik vigaszt, de segítséget, kiutat ebből a helyzetből biztosan nem. A diktatúra a lehető legteljesebb elszigeteltségben tartja az országot, blokkolva az internetet is, hogy ne juthassanak ki esetlegesen őket kedvezőtlenül feltüntető információk, pláne film-, vagy fényképfelvételek. Az ellenzék vezetőjét házi őrizetben tartják, nyilvánvalóan azért nem végzik ki, mert akkor mártír lenne belőle. Michael 2007 augusztusában járt Burmában, akkor, amikor kitört az úgynevezett „sáfrányszínű forradalom”. Ekkor a népi tüntetésekhez buddhista szerzetesek ezrei is csatlakoztak, az ő ruházatuk színére utal a sáfrányszínű elnevezés. A forradalmat a junta alig két hét alatt leverte, rengeteg embert öltek meg, vagy börtönöztek be.
Michael hátizsákos turistának álcázva gyűjtött anyagot a felkelésről. De nem volt egyedül Burmában: ott volt Eric Evans is, és egy gyönyörű, angol lány is a BBC-től: Alexandra Wallace. A Traders Hotelben szálltak meg mindhárman, Rangoonban, és próbálták ott segíteni egymást, ahol csak tudták. Interjút szerettek volna készíteni a Nemzeti Liga a Demokráciáért párt vezetőjével, Aung San Suu Kyivel, de az interjú helyszínére menet a junta rendőrsége elkapta őket, azaz csak Michaelt és Alexandrát, mert Eric valahogy kereket oldott. Michaelt és Alexandrát letartóztatták és elhurcolták. Elválasztották őket egymástól. Michaelt megkínozták, vallatták, és csak a legfelsőbb szintű diplomáciának, valamint egy CIA-akciónak köszönhette, hogy élve kikerült Burmából. Alexandrának nem volt ilyen szerencséje: a kínzásokat, a vallatást nem élte túl, egy rangooni börtönben meghalt. Michael sokáig nem tudott arról, mi történt Alexandrával és Evansszel. Amikor kihozták őt Burmából, a Külügyminisztériumtól a titkosszolgálatokig mindenhol érdeklődött utánuk, mígnem megtudta, mi történt Alexandrával, és azt is, hogy Evansznek a haja szála sem görbült meg. Michael csak arra tudott gondolni, hogy Evans árulta el őket a burmai rezsimnek, és ezért kerültek bajba, így Michael egyértelműen Evanst tette felelőssé Alexandra haláláért, és mindazért, amit neki át kellett élnie. Bizonyítéka azonban nem volt erre, így az elméletét kénytelen volt megtartania magának. Ilyen előzmények után azonban nem csoda, hogy az égvilágon semmi kedve sem volt Eric Evansszel Kolumbiába menni.

- Adok egy dollárt a gondolataidért! – zökkentette ki Michaelt egy bársonyos női hang. Felnézve egy csodás szempárt látott, és egy gyönyörű arcot széles mosollyal. Tétova tekintettel nézett vissza.
- Valami baj van? – komorodott el a szép szempár tulajdonosa. – Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott!
- Azt azért nem – mosolyodott el Michael is. – Most egy káprázatos nőt látok, akinél nem is tudnék szebb látványt elképzelni!
- Uram, ön hízeleg – nevetett fel Anja -, de nem bánom, csak folytassa!
- Szívesebben folytatnám valami kellemesebb helyen – nézett körül Michael a kantinban. Azt hiszem, én mára végeztem itt. Elmúlt hat óra, és én még nem is ebédeltem. Te nem vagy éhes?
- Az ebéd valahogy nekem is kimaradt ma, nem bánnék egy korai vacsorát, ha erre célzol.
- Erre bizony – emelkedett fel ültéből Michael, majd Anját is felsegítve kisétáltak a kantinból.
- A vacsora csodás volt! – mondta Anja Michaelhez bújva, miközben a kisétáltak a kis francia bisztróból. Ez a hely egyike volt azoknak, amit csak a tősgyökeres New Yorkiak ismernek, de még közülük sem sokan, a tulajdonos pedig Michael régi barátja és lekötelezettje volt, úgyhogy itt bármikor számíthattak arra, hogy asztaluk és fantasztikus vacsorájuk lesz. Pontosan egy hónapja találkozgattak már, és ez idő alatt Michael megmutatta Anjának néhány kedvenc helyét a városban. Anja Michael ölelésében, a vacsorához elkortyolgatott finom bortól kissé fátyolos tekintettel azon gondolkodott, hogy milyen fantasztikus meglepetéseket is tartogat az élet. Ez feltétlenül igaz a Michaellel való kapcsolatára, hiszen két hónappal ezelőtt még egy centet sem tett volna fel arra, hogy nem fogja egész életében masszívan utálni Michael Scottot. Ahogy Michael autójához sétáltak, Anja azon kapta magát, hogy sehogyan sem akaródzik véget vetnie ennek az estének. Michaellel maradt volna még, de nem tudta, hogyan hozza ezt szóba. Végül a férfi oldotta meg a dilemmáját, amikor megkérdezte:
- Lenne kedved még meginni valamit nálam?
- Örömmel! – mondta Anja, és a mosolya olyan sugárzó volt, hogy Michael nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megcsókolta a lányt. A mellettük elhaladó emberek mosolyogva nézték a párt, hiszen ritka szép látványt nyújtottak.

Michael lakásába lépve Anját kellemes meglepetés érte: a lakás modern volt, mégis otthonos hangulatot árasztott. A barna különböző árnyalatai férfiassá, ugyanakkor meleggé is tették az összhatást, a pipacspiros textíliáktól pedig izgalmasabbá vált az enteriőr. Anját Michael zavarta meg a bámészkodásban, amikor megjelent mellette két pohár málnaillatú rosé borral.
- A kedvencem – mosolygott a férfira Anja.
- Tudom! – ölelte át a férfi. – Bevallom, készültem arra, talán ma az a szerencse ér, hogy meglátogatsz – kormányozta Michael Anját egy kényelmes kanapé felé. A kanapé egy óriási ablak előtt állt, ahonnét fantasztikus kilátást nyílt a városra. Csendesen kortyolgatták a bort, élvezték egymás közelségét, és a meghitt hangulatot, majd Michael a poharakért nyúlt, az asztalra tette, és Anjához hajolt. A csók felgyújtotta az érzékeiket, egyre többet és többet akartak egymástól. Michael lesimogatta a nőről a könnyű muszlinruhát, de Anjának sem volt nehéz dolga, kezei könnyedén utat találtak Michael pólója alá. Egymást simogatva csókolóztak, majd Michael felállt, és Anját magával húzva a hálószobába indult. Nem volt kérdés, nem voltak kételyek, mindketten ugyanazt akarták, ugyanazzal a szenvedéllyel. Az ágyra dőltek, és nem tudtak betelni egymással. Michael kutató keze bársonyos bőrt talált, Anja teste szebb volt annál is, mint amiről valaha álmodni mert. Kezei alatt karcsú, bronzbarna ívek kanyarogtak. A férfi szerette volna, ha legalább száz keze van, hogy mindenhol egyszerre érinthesse meg a nőt. Anja élvezte a férfi izmainak játékát kezei alatt, Michael kisportolt teste csodásan illett az ő lágy hajlataihoz. Sóhajaik egyre mélyebbek lettek, úgy kapkodták a levegőt, mintha maratont futottak volna. Az egyik csók a másikba ért, egyetlen pillanatra sem akarták elengedni egymást. A nő teste ívben feszült a férfiéhez, csodás hajzuhataga beborította mindkettőjüket. Anja mélyen beszívta a levegőt, amikor Michael beléhatolt, pillantásuk összekapcsolódott, ahogy egy ütemre mozdultak. Anja testében az apró remegések egyre erősödtek, ahogy az extázishoz közeledtek. Michael alig tudta visszafogni magát, annyira csodás élmény volt Anja lüktető forrósága. A csúcspont igazi robbanásként rázta meg mindkettőjüket. Hihetetlen élmény volt, a levegő vibrált körülöttük, és ez a csodás érzés mintha sohasem ért volna véget. Ahogyan vágyuk elcsitult, egymáshoz simulva feküdtek, bódultan az átélt örömöktől. Nem szóltak, de nem is volt rá szükség, szavak nélkül is ugyanazt érezték mind a ketten. Mielőtt egymás karjában elaludtak volna, Anja fejében még megfordult a gondolat, hogy haza kellene mennie, de képtelen lett volna kiszakítania magát Michael ölelő karjai közül. 

9 megjegyzés:

  1. Drágám, egy igazán izgalmas résszel örvendeztettél meg minket. Nem hiányzott a munka sem, biztosan utána kellett nézned pár dolognak, és én ennek nagyon örülök. Tetszik, hogy nem állt meg az élet attól, hogy a két főszereplő megismerte egymást. És nahát, az első éjszakán is túl vagyunk. Csodás volt, bár kissé gyorsnak éreztem, de végül is, egyikük sem fiatal tinédzser már, hogy ne tudnának mit kezdeni magukkal. Örülök, hogy hallottunk felőled!

    VálaszTörlés
  2. Valerin!!! Én is nagyon örülök annak, hogy életjelet láttam tőled! A véleményed hízelgő, és mint mindig, most is sokat jelent számomra.
    Nem tinik, valóban, liliomtiprás esete nem fenyegette őket:-)
    Kutatás: igen, egy nagy csavarral Kolumbiába küldöm Michaelt, a világ egyik legveszélyesebb helyére, ráadásul Evansszel, ezzel a háttérrel, ezzel a közös múlttal ... tartogatnak még néhány meglepetést nekünk, Anja pedig nyaralni megy...:-)

    VálaszTörlés
  3. Wow!
    számomra a szerelmi jelenet megalkotása a legnagyobb feladat. Nem tudnék ilyen csábítóan, de ízlésesen feltárulkozni, mint Te tetted.
    Tetszett a politikai-újságírói rész, igaza van Valerinnek, biztos sokat utánaolvastál, de bevallom, aggódtam, hogy a két főszereplő közt nem lesz ma semmi. kellemes csalódás ért.

    Nem győzök irigykedni Anjára: bárcsak az lenne a legnagyobb vágyam, hogy a magam erejéből érvényesüljek. Én konkrétan ezt meguntam.
    Provance azonban jöhet:)
    nagyon jól átadod mind Anja, mind Michael karakterét, érzelmeit, gondolatait. ha nem tudnám, ki vagy, azt hinném, magadról írsz, de nem... annyira jól beleéled magad, hogy engem is is elcsábítasz. Érdemes idejönni:))

    VálaszTörlés
  4. Szia ismét! :-D
    Az elején, bevallom, kicsit sokalltam a politikai, történelmi adatok áradatát, de igazából ez is csak a profizmusodat dicséri, és a mindkettőnk által fontosnak tartott háttérkutatás meglétét bizonyítja. :-)
    Utána nagyon hirtelennek találtam a meghívást követő váltást, oda nem ártana legalább egy sorköz, ami figyelmeztet, hogy a következő fejezet időben kicsit később zajlik (bár gyanítom, hogy ott volt az, csak a technika ördöge elcsórta :-D)
    Ennek ellenére összességében "húúúúúúú, ez aztán..." fejezet volt. :-D
    Egyrészt mert végre "összejöttek" (bár ez a kifejezés eléggé degradáló azok után, ahogy te a szerelmi jelenetet lefestetted), másrészt, mert nagyon örültem, hogy megtudhattam, miért is olyan ellenszenves nekem Evens. :-D

    Nem vagyok türelmetlen (á, dehogy), de mikor lesz folytatás? :-D

    VálaszTörlés
  5. Megérte várni, jó hosszú fejezet lett! És van benne minden, főleg munka a részedről.
    A vége nagyon jól sikerült, utáltam volna, ha nem derül ki, mi történt az este.
    Remélem a folytatásra már nem kell ilyen sokat várni? Anja nem megy Kolumbiába?

    VálaszTörlés
  6. Kedves Grapes!

    Hízelgő a véleményed, köszönöm, örülök, hogy tetszett a folytatás! A Kolumbiáról és Burmáról szóló, részletes leírás szükséges volt a továbbiak megértéséhez. A szerelmi rész: nem akartam ennél naturalistább lenni, végtére is nem pornót írok:-), és kifejezetten örülök annak, hogy sem kevésnek, sem soknak nem találtátok!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Diara!

    Nagyon örülök neked, mint mindig! Igazad van, természetesen: a technika ördöge szólt bele a tördelésbe, amint az máshol is látszik sajnos. Evans ... mint írtam, Michaelnek nincs bizonyítéka arra, amit feltételez, így még az is kiderülhet, hogy nincs is mindenben igaza:-)

    VálaszTörlés
  8. Kedves Norema!

    Köszönöm a véleményedet, örülök, hogy itt vagy és olvasol! Anja nyaralni megy Provence-ba, nem megy Kolumbiába, de a nyaralása sem lesz izgalmaktól mentes, ennyit megígérhetek. Hogy mikor? ... Erre inkább nem ígérek semmit, de azt igyekszem betartani:-)

    VálaszTörlés
  9. Igen, észrevettem, hogy kiemelted, hogy nincs bizonyítéka Evans ellen. :-) Egyébként nekem az ugrott be, hogy mi oka lehetett volna Evansnek ilyet tenni? DE bárhogy is, Te biztosan kellő magyarázattal szolgálsz majd.
    Ettől függetlenül valahogy nem szimpatizálok az ürgével... Lehet csak azért, mert a pozitív "hős" mellé mindig kell egy negatív, mint vetélytársat, őt választottam :-P

    VálaszTörlés